A Kispál és a Borznak is a halálát jövendölik „a jósok” az elhúzódó válság miatt. Az együttes megint dobos nélkül maradt – immáron negyedszer –, miközben súlyos alkotói problémákkal küzd. A zenészek nyilatkozataiból kiindulva az ajánló végén majd kicsit szépítek a kilátásokon, akárcsak a mesében az utolsó, a tizenhatodik jósnő.

Kétség nem fér ahhoz, hogy az 1987-ben Pécsett megalakult Kispál és a Borz a rendszerváltás óta eltelt időszak legfontosabb magyar zenekara. (Azt csak a margóra írom, hogy a frontember, Lovasi András készítette el az új évezred eddigi legjobb magyar nagylemezét – mert ez már szubjektív észrevétel –, a 2001-es Bandi a hegyről című szólóalbumát tartom a legjobbnak.) Lovasi bevallása szerint az együttes hanyatlása már 1995-ben kezdetét vette, az alapító dobos, Bräutigam Gábor távozásával. (Bár szerintem azért készült egy-két fantasztikus korong azóta, például az 1998-as Holdfényexpressz című.) Lovasi úgy érzi, onnantól kezdett passzivitásba vonulni. Hirtelen öten lettek a korábban trióként működött zenekarban – az új dobos mellett gitárossal és billentyűssel bővült a felállás. Szerinte az újonnan érkezők csak rövid ideig voltak rá jótékony hatással, utána már gátolták a kibontakozásban.

Az együttes legutóbbi stúdiólemeze – sorrendben a tizedik – 2004-ben jelent meg Én, szeretlek, téged címmel. A zenészek a szerzeményeket stúdió helyett külső helyszíneken rögzítették, például a koncert előtti próba során vagy Dióssy D. Ákos billentyűs nyaralójában. De nem csak ezért különleges az album. A cím nélküli, „Senki nem ért semmit…” kezdetű, fájdalmasan pesszimista szövegű a capella nyitódalt, a tradicionális St. James Infirmary Blues átdolgozását nem Lovasi énekli, hanem Csík János, a Csík Zenekar prímása. (Viszonzásul Lovasi a felvételt előadta a folkegyüttes Senki nem ért semmit című tavalyi lemezén.) Az ötödik, WC-n sírni című dalban visszaköszön belőle pár sor, ezt már a frontember tolmácsolja. A Vackolj belém című felvétel pedig az állandó vendégzenész, a Pál Utcai Fiúk frontembere, Leskovics Gábor (Lecsó) énekes-gitáros előadásában hangzik el.

Lovasi a közelmúltban Kiscsillag néven hobbizenekart alapított Lecsóval, valamint az eredeti Kispál és a Borz ritmusszekciójával – gondolom, az egyre sűrűsödő anyaegyüttesbeli problémák miatt. A Kiscsillagban Lovasi és Lecsó gitározik, a Kispálban ’87-ben és ’88-ban zenélt Ózdi Rezső basszusgitározik, Bräutigam dobol. A formáció Greatest Hits Vol. 01. című albuma a korai Kispál és a Borz blues-rockos zenéjét idézi, miközben a szövegvilág minden eddiginél pesszimistább és gúnyosabb. A nagylemez megjelenése óta eltelt időszakban Lovasi írt néhány dalt az egykori Amorf Ördögökből ismert Péterfy Bori idén ősszel kiadott szólóalbumára.

A Kispál és a Borz a húszéves jubileumát dupla gyűjteménnyel ünnepli. A kiadvány vastag papírtokjában Lovasi karrierösszegző írását rejtő, fotókkal színesített füzet található. Az első, A legjobb pillanatokért alcímű CD a zenekar népszerű szerzeményeit vonultatja fel, szám szerint tizennyolcat, újrakevert változatban. Az együttes legnagyobb slágere, az 1998-as Ha az életben című az Anyád! A szúnyogok című 2000-es Jancsó Miklós-filmben felcsendülő verzióban hallható. A De szeretnék címűt – kuriózumként – Lovasi az Anima Sound System egykori énekesnőjével, Németh Jucival adja elő. Arra számítani lehetett, hogy a Csinibaba című film betétdalai lemaradnak a válogatásról (Lovasiék a koncertjeiken sem játsszák, annak idején paródiának szánták azokat, nem gondolván arra, hogy akkorát durrannak majd), az viszont meglepő, hogy az 1996-os Ül című nagylemezt sem képviseli egyetlen felvétel sem.

A 16+1 szerzeményt felvonultató, A szép estékért alcímű második CD-t a tavalyi akusztikus, csendes-ülős koncertek egyikén rögzítették. A dalok az új hangszerelésnek: a hegedűnek és brácsának köszönhetően más megvilágítást kaptak, magyaros, népies hangzást, ami a fináléban, a Múlató című felvételben csúcsosodik ki – „jó ebédhez szól a nóta” stílusban csendül fel, ezt követően a hanghordozó egy fergeteges kalotaszegivel zárul. Az akusztikus hangzás jobban kiemeli a dalok üzenetét, a frontember konferanszai pedig zseniálisak. A Zsákmányállat az egyetlen felvétel, amely mindkét CD-n megtalálható – a koncertváltozatában a hard-rockos riffjét vonósok helyettesítik.

A válogatásra két új szerzemény is felkerült, mindkettő komoly társadalomkritikát hordoz. A stúdiódalok között harmadikként csendül fel a magyar nemzetről apokaliptikus képet festő I Like Gemenc című. A cím allegória a Gemenci erdőben az árvíz idején vízbe fulladt szarvasok és az ország egyes lakosai között. Mint ismert, az állatokat a természeti csapás idejére a legmagasabban fekvő helyszínekre terelték össze, az autóút és a vasút mellé. Itt pillanatok alatt megjelentek a katasztrófaturisták, a fotósok és az egyszerű bámészkodók. Voltak, akik közel mentek az állatokhoz, azzal a céllal, hogy megsimogassák őket… Azok meg beugrottak a vízbe, és megfulladtak. A mai Magyarországon is vannak, akik simogatnak – kevés sikerrel… A felvétel azt próbálja megfogalmazni, hogy kitől kell félnünk Magyarországon. A krisnásoktól, mert nem vettél tőlük vastag könyvet? Az ukránoktól, mert megvettél egy nagy diszkót előlük? Esetleg egy hajléktalanokat felgyújtó kis baráti társaságtól? (Még Horváth Charlie is előkerül, igaz, más vonatkozásban, ő a bámészkodók sorában „bukkan fel”.) A koncertdalok között negyedikként hallható a megosztottság, irigység és kivagyiság témájában íródott Van-e nálatok alkohol című. „Van-e nálatok maffia? Nálunk mindenki kiscica. Nálatok laknak-e állatok? Nálunk vannak, de nem nagyok. Tiszta az udvar, rendes a ház. Nálatok meg mindenki gáz” – énekli Lovasi.

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a zenekarral. Lovasi szerint is a megszűnés szélén lavíroznak, elfogytak a kreatív energiáik. A Csipkerózsikában mindenesetre a tizenhatodik jósnő szépít a helyzeten, azzal, hogy nem halál vár a mesehősre, hanem csak a százéves álom. Reménykedjünk abban, hogy Lovasiéknak is sikerül kilábalniuk a válságból, és ismét tartósan felfedezik a közös munka örömét. Állítólag ezen dolgoznak. Amíg ez (remélhetőleg) bekövetkezik, hallgassuk a 20 év című válogatást, s közben kicsit szörnyülködjünk azon, hogy a Kispál és a Borz is túl van már a második X-en. (Új Szó)

Puha József

2007. 12. 11.