- Negyven esztendős lettél. Van-e ilyenkor bármilyen számvetés az emberben?
Ákos: Óhatatlanul van ilyen, kár lenne tagadni. Úgy érzem, csak akkor lehet továbblépni, új munkát kezdeni, ha tisztában vagyunk azzal, mit végeztünk már el. Sokszor esik meg az emberrel, hogy ugyanannak a dalnak a megírásába fog, de egy zeneszerző tulajdonképpen egész életében egyetlen művet ír, egyetlen dalt farag. A negyven az én esetemben egy másik kerek évszámmal együtt jelentkezik: éppen húsz éve zenélek színpadon. Ennek kapcsán összegző, zongorás előadásokra készülünk ősszel. Önironikus áttekintés lesz, ismert és nagyon ritkán játszott dalokkal, sztorikkal. Ezt a húsz esztendőt aligha lehetett volna kibírni önreflexió nélkül, akik ismerik a munkámat, azoknak nem is kell erről külön szólnom. Színpadi emberként egy kamaszkori álomba ragadva élek, ez egyszerre szerencsés és vicces helyzet. Dolgozik egy érzés az emberben, megjelenik a dalokban, és sokan rezonálnak rá hosszú évek óta: ennél nagyobb jutalom nemigen van egy csepűrágó számára. Érdekes visszajelzés az is, hogy a zongorás átiratok most zajló munkálatai során a zeneelméletben jártas zenésztársaim „felfedezték” a dalok egységes akkordszerkezetét, vagyis hogy következetes zenei logika jelenik meg két évtized szerzeményeiben. Ez elég ijesztő, a zeneelmélethez sem értek, csak addig keresgélem a hangokat dalszerzéskor, amíg nem tetszik, amit hallok. Kegyelemnek élem meg, hogy komolyabb vargabetű, megtorpanás, kisiklás nincs az eddigi pályámon, holott a jó és rossz közötti döntés mindig csak egy hajszálon múlt. Persze hoztam sok rossz döntést is, de a lényegen ez nem sokat változtatott. Nem saját elhatározás, hanem sorsfeladat, hogy adni próbál az ember, leginkább azt az érzést, hogy van remény, kiút minden szorult helyzetből, tragédiából, betegségből: felfelé.

- A költészet napjára megjelent Krúdy-hangoskönyved is egyfajta ajándékozás. Bár amennyire tudom, részben önajándékozás is.
Ákos: Huszárik Zoltán nem Krúdyt alkalmazta filmre, hanem a közönséget alkalmazta Krúdyra. Tehát a nézőt meghívta a saját személyes, intenzív Krúdy-élményébe vendégnek. Részese lettem, a részem lett, és most a magam személyes élményét kívánom továbbadni. A kiadvány kapcsán több újságíró is megkérdezte, hogy miért pont Krúdy, és minek egyáltalán ezzel foglalkozni 2008-ban. Hagytam, hogy maga a szerző feleljen erre: megmutattam az első novella felvételét. Általában elegendő volt ennyi magyarázat. Sok öröm ért a hangoskönyv megjelenése óta, például a Krúdy-összkiadást gondozó könyvkiadó azzal hívott fel, hogy örülnek a dupla CD megjelenésének és szeretnék nekem ajándékba elküldeni az eddig megjelent köteteket. A legnagyobb sikerélményt okozó visszajelzés az, hogy sokan elkezdték olvasni az eredeti műveket, és szeretnék tudni, a felolvasott novellák mely kötetekben lelhetők fel. Szigethy Gábor irodalomtörténész rendezte a felvételt, rengeteget tanultam tőle, igen sokat tett hozzá ehhez a kiadványhoz. Amikor a közös munkára hívtam, azt hittem, mindent tudok a novellákról. Ő viszont komolyan vette a feladatát, amiért nagyon hálás vagyok: heteken keresztül tanított, mesélt a történetek korabeli helyszíneiről, a szereplőkről. A hallgatóság számára talán nincs jelentősége, de nekem nagyon sokat jelentett Szigethy könyvtárában ülni, és egy olyan kötetet forgatni, amelyben Latinovits kézzel írt széljegyzetei olvashatók.

- Az alkotási, dalszerzési folyamat mostanra mennyire változott? Mennyivel vagy „kiforrottabb” szerző?
Ákos: Ha van előnye a kornak, akkor az abban fogalmazható meg, hogy az ember kicsit lelassul, nem mindig ad azonnali, meggondolatlan válaszokat az őt érő impulzusokra, elnézőbb a világgal szemben, igyekszik mindenben meglátni a jót. Ami az írást illeti, az számomra ugyanolyan hektikus, ellenőrizhetetlen folyamat, mint korábban volt. Ódivatú srác vagyok, az ihletben hiszek, nem olyan misztikus dolog az, amilyennek gondolják. A modern költők, ha jól értem, elavult dolognak tartják az ilyesmit, szerintük jó szakembernek kell lenni és kész. Lehet, hogy igazuk van, de én másképp működöm: csak akkor tudok írni, ha jön. Számomra a zeneszerzés játék, a dalszöveg nagyobb küzdelem, a vers meg élet-halál kérdés. Versolvasóként azt tanultam, hogy a líra mindig jelen idejű, egyes szám első személyben megélt műfaj, az egyensúly hiányáról szól, érzelmi kilengés nélkül el sem képzelhető. Kedves költőim mind „én-verseket” írtak, nem parancsra vagy szükségből, hanem „belső megrendelésre”. Ez a helyzet iszonyú kiszolgáltatottá teszi az embert, könnyen bele lehet halni. Romantikus gondolat, de ha belehalsz, nem írja tovább senki a versedet, úgyhogy talán helyesebb megpróbálni életben maradni. Hálás vagyok, hogy normális családom van, három fantasztikus gyerekkel, akiket nem érdekelnek apuka művészi sirámai, minden szállal az életbe kötnek.

- A te autonóm világod a zajos siker mellett sokszor durva elutasítással is találkozott. Mennyire lehet ezzel megbarátkozni? Megbékélni?
Ákos: Nekem sok öröm jutott, azzal foglalkozhatom, ami érdekel, amit szeretek, ráadásul sikerben és szeretetben van részem. Soha nem akadályoztam senkit, ezt tiszta lelkiismerettel mondhatom, nekem viszont már sokan próbáltak keresztbe tenni. A negatív kritika nem rendít meg, sokszor adok igazat a bírálóknak, de az ellenvéleménynek is meg kell ütnie egy szintet ahhoz, hogy figyelembe lehessen venni. A hörgő elutasítás önmagát érvényteleníti, a gyalázkodás egyszerűen nem partiképes, nem kell vele foglalkozni. Az ilyesmi általában nem is nekem szól, hanem annak, amit képviselek, az elvnek, amely szerint élni igyekszem, több-kevesebb sikerrel. Nem mi választjuk a feladatot, hanem a feladat választja ki azt, aki el tudja végezni. Érdemes fellapozni Latinovits írásait, lehet belőlük erőt meríteni: az ő kiállása, egyenessége szinte vonzotta a hivatásos kellemetlenkedőket. A tehetségtelenek nem tűrték el maguk között, összeférhetetlennek és sok egyébnek is nevezték, még halálában is rettegnek tőle.

- Érdekes, hogy egy zenésszel beszélgetek, de főleg a költészet vagy az irodalom jön szóba. A zenével mi a helyzet? Mostanság mit hallgatsz?
Ákos: Ezek a műfajok nincsenek olyan nagyon távol egymástól, bennem semmiképp. Sajnos nem lettem rendes zenész, és ritkán hoznak lázba a ma divatos produkciók. Leginkább régi kedvenceim aktuális lemezeit szerzem be, az új zenék közül általában a formabontó, az emberi tűrőképesség határán mozgó rettenetek érdekelnek, kíváncsi vagyok a formai újításokra. Biztosan öregszem, mert úgy emlékszem, kamaszkoromban hetente jelent meg egy olyan lemez, amit érdemes volt meghallgatni, mostanában meg évek telnek el katartikus újdonságok nélkül. A zene szerepe teljesen megváltozott az elmúlt húsz év alatt.

- Maga az eliparosodás vagy mi okozhatta ezt szerinted? Van-e valamiféle kiút egyáltalán a mai zenészek számára?
Ákos: A zeneipar már a Beatles idején is létezett, túl egyszerű lenne a struktúrát kárhoztatni. Szerintem a zene korábban lehetőség volt a személyes viszonyulásra, ma pedig a leginkább eldobható tömegáru. Szerencsés vagyok, mert van közönsége a zenémnek, ráadásul olyan emberek, akik közösséggé váltak az idők során. Igyekszem olyan produkciókat kiadni a kezemből, amiket jó kézbevenni, öröm eredetiben birtokolni. Más kiutat nem látok. Természetesen a tartalom a lényeg, ezen sokat dolgoztunk a dupla Krúdy-CD esetében is, de aki a századfordulós táncrendet idéző borítót megnézi, érzékelheti a szép formai megoldásra való törekvést. Blaha Lujza és Jászai Mari legendás színésznők korabeli autogramkártyája, gróf Wilhelm Batthyány névjegye, Weöres Sándor nagymamájának ifjúkori arcképe is szerepel a szecessziós keretbe foglalt gazdag képanyagban a dombornyomott fedél alatt. Ami a jövőt illeti, kár volna illúziókba ringatni magunkat, előbb-utóbb az ingyen letöltött zenékért súlyosan meg kell fizetni az árat: ha a szerzők és az előadók nem élnek meg a kiadványaikból, akkor egyre drágábbak lesznek a koncertjegyek.

- És a filmekkel mi a helyzet? Saját filmes terveid hogy állnak?
Ákos: A szerzői filmben hiszek, abból meg egyre kevesebb készül. Persze nekem is tetszik néhány gigaprodukció, de a legutóbb például a Cassandra álmát láttam, ennek a stílusa hozzám közelebb áll. A szerkezete a görög drámákra emlékeztet, tetszik a letisztult, lineáris történet. Szeretem Woody Allen önparodisztikus, egyedi humorát is, de nem hiányolom ebből a komoly sztoriból. Saját filmes terveim egy ideje alábbhagytak. Ilyenkor szoktak jönni a megkeresések: pár hete pont ennél az asztalnál ajánlottak fel nekem két forgatókönyvet. Megtisztelő, hogy valaki képesnek lát a rendezésre és ekkora feladatra hív, de először a régóta bogozgatott saját történetemet szeretném filmre vinni, az meg messze van a késztől.

- A zene mellett most milyen tervek vannak? Milyen új célok?
Ákos: Most minden időmet az őszi turné előkészítése foglalja le, zajlik a hangszerelés, a produkció művészi és technikai részleteinek kidolgozása, hamarosan kezdődnek a próbák. Ha minden igaz, szeptember 20-án mutatjuk be az Ákos 40 című jubileumi akusztikus programot Budapesten. Szigethy Gábor a Krúdy-felvételek végeztével el egy Latinovits-emlékműsor létrehozására hívott, ami már akkor is szép, ha nem lesz belőle semmi. A színházi ambícióim évekkel ezelőtt elmúltak, nincs nagy hiányérzetem, így talán jobb is, ha ilyenkor találja meg az embert egy testhez álló feladat, új kihívás. Szeretek énekelni, dalt írni, színpadon lenni, de szívesen próbálom ki magamat új feladatokban is.

fotók: Tyukodi László, Emmer László/Falcon Media

fkriszta

2008. 04. 29.