A kör alakú, monumentális épület színpada nem kapott túl sok és komplikált látványelemet: csillogó bevonatú drapéria, a középső lépcsősor balján és jobbján egy-egy kisebb emelvény (egyik a billentyűs Vince Clarknak, klaviatúrájának és Mac-jének, a másik a „gizelláknak”, vagyis a három háttérénekesnőnek), s a háttérben több szélesvásznú képmegjelenítő jelentik a színpadképet, de nincs is igazán szükség a körítésre: a hangulatról maga a frontember, Andy Bell gondoskodik. Az énekes a dalok közti kommentárokban nem tagadja meg önmagát, ha kell, bábozva énekel vagy beáll táncolni a vokalisták közé… Egyébként a lányok által hozott koreográfia is működik, persze mindez semmit sem érne, ha a dalok középszerűek lennének. Ám erről szó sincs.

Az Erasure ezredforduló után született felvételeit sajnos nem nagyon ismerhetik a rádióhallgatók, pedig mind a mai napig hamisítatlan szintizene és nagyszerű énekhang jellemzi a párost, mely aktuális albuma, a Light At The End Of The World zenei anyagának kétharmadát megszólaltatta e remek hangulatú előadáson!
Nyitódalnak a friss Sunday Girlt választották a tagok, de a koncert első hét tétele között felcsendül a telitalálatos I Could Fall In Love With You, a szintén fülbemászó Fly Away és a Storm In A Teacup is. Szintén dicséret jár a legutóbbi lemez leghosszabb dalcímmel büszkélkedő felvételének (When A Lover Leaves You) előadásáért, ám az energikus Sucker For Love és a koncertvégi ráadás elé bepakolt, művészi Glass Angel már nem tartoznak a műsor legemlékezetesebb pillanatai közé… (Bármelyik helyére beilleszthették volna a 2007-es Golden Heartot!) Más kérdés, hogy elég nehéz versenyezni olyan Top 5-ös nótákkal, mint a Blue Savannah, a Drama!, a Chorus, a Love To Hate You, a Stop!, a Sometimes vagy a Breath!

Az anamorfikus szélesvásznú kép ugyan olykor szemmel láthatóan magán viseli a digitális videózás (tök)életlenségeit, a hangra – különösen a DTS keverésre – nem lehet panasz!
Ahogy a bevezető elárulta, az egyetlen félórás doksi nem az egyetlen ráadás, bár kellően érdekes bepillantani azt amerikai lemezfelvételbe, illetve a zenekar két tagjának otthonába. (Vince valódi, illetve zenei konyhájával, azaz a stúdiójával ismerkedhetünk meg, míg Andy a ruhásszekrényét tárja szélesre!)

S most jöjjenek a rejtett extrák és azok lelőhelyei! (Aki autodidakta módon szeretné megtalálni e különlegességeket, az ne olvassa tovább ezt a bekezdést!)
Az első meglepetésért elég, ha megnézzük a koncertet, melynek stáblistája után automatikusan elindul a Sunday Girl kivetítő-anyaga. Hasonló háttérvideókra bukkanhatunk a dalválasztás menüpont alatt a következő módokon: a Sunday Girl és a Chorus kijelölése után nyomjuk meg a balra nyilat, a Love To Hate You kiválasztásakor meg a jobbra nyilat – mindhárom mutatvánnyal egy-egy rejtett ráadáshoz juthatunk. (Az elsőnél a How My Eyes Adore You, a másodiknál a Chorus, a harmadiknál a Love To Hate You vizuális kisfilmjét nézhetjük meg.) A további extrákat már jobban elrejtették: ha megnéztük a dokumentumfilmet, az Exclusive Short Film menüjében feltűnik egy új sor: Podcasts. Ha ezt kiválasztva megnyomjuk a balra nyilat, akkor megtekinthetjük az I Could Fall In Love With You háttérvideóját, ha a jobbra nyilat nyomjuk meg, akkor pedig ugyanennek a dalnak a hivatalos videóklipjét nézhetjük végig. Ugyanezen menüponton Entert nyomva végighallgathatjuk Vince Clark turnét megörökítő, közel háromnegyedórás audiónaplóját.

Igazi Erasure-slágerparádé – hihetetlenül jó koncerthangzással, Andy fantasztikus énekelőadásával, Vince billentyűs és gitáros produkciójával, no meg egy vendégmuzsikus egyszeri trombitajátékával.

Tracklista:
1. Sunday Girl
2. Blue Savannah
3. Drama!
4. I Could Fall In Love With You
5. Fly Away
6. Breathe
7. Storm In A Teacup
8. Chains Of Love
9. Breath Of Life
10. Love To Hate You
11. Sucker For Love
12. Victim Of Love
13. When A Lover Leaves You
14. Ship Of Fool
15. Chorus
16. Sometimes
17. A Little Respect
18. Oh L’Amour
19. Glass Angel
20. Stop!
+
Dokumentumfilm
+
Rejtett extrák

Balajti Péter

2008. 05. 10.