Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Koncert & party beszámolók

Jean Michael Jarre Budapesten járt

Jean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten járt

A szintetizátoros zene óriása koncertet adott Magyarországon. Jarre-nak 1976-ban már több slágerlistás száma is volt, és azóta is megszakítás nélkül aktív: zenéket ír, és koncertezik. Ezért aztán nem is csoda, hogy van némi gyakorlata a dologban.

Arena 2010 (koncert)

Kezdjük azzal, hogy az 1948-ban (csak három évvel a 2. világháború után) született zenész, zeneszerző legfeljebb a harmincas éveinek a vége felé járó, sportos fiatalembernek látszik - még néhány lépés távolságból is! A felszabadult örömzenélés, és a kísérletezés úgy látszik erősen konzervál: a művész ugyanis nem kevsebb mint 62 éves.

A koncert gyakorlatilag teltházas volt, és a műsor első részében - egy bevezető részt követően - felcsendültek a nagy Jarre klasszikusok, az Equinoxe, és persze az Oxygène is. Érdekes tendencia, hogy mostanában a művész nem csak hogy nem elégszik meg néhány zenei sáv élőben való feljátszásával, de rajta kívül három másik zenészt is igénybe vesz annak érdekében hogy maximálisan élő legyen a műsor. Ezek közül ketten igazi szintetizátorhegyek mögött játszanak, de egy külön ember van csak a (szigorúan) elektromos dobokra.

Jarre élvezettel játszik mindenen ami a keze ügyébe kerül, olyan mint egy leltározás alatt játékboltba éjjel beszabadult kisgyerek. A körülötte lévő hihetetlen (hegyomlás) mennyiségű (főleg analóg) szintetizátor, dobgép, effekt, kütyü között euforikus állapotban ugráló, örömittas művész egyrészt hihetetlen precizitással tudja, hogy éppen mihez és hogyan nyúljon, másrészt a közönség számára nagyon is spontánnak és anarchikusnak tűnik az egész előadásmódja.

Jean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten járt

És akkor még is nem beszéltünk a különböző kontrollerek használatáról, nevezetesen arról, amikor pl. lézerfényeken játszik a levegőben egy kesztyűvel, vagy amikor puszta kézzel szólózik a semmiben egy elektromágneses teret generáló cső segítségével.

A koncert középső részén a különböző hangok kicsiholása, és nyílt bizergálása, valamint a szintik közötti össze vissza válogatás, a folyamatos eufóriában való ugrálás az uralkodó, amely egy véget érni nem akaró zenei önkielégítésbe csap át Jarre részéről, melyet csak a több ezres közönség folyamatos figyelme tesz még rendkívülibbé. Az egész tetőpontját talán a nekifutásból való szintiverés, vagy a nyakba akasztható Moog (ütött kopott, ősrégi) teljesen analóg gitárszintetizátoron való, szinte önkívületbe hajló játéka hozza el.

Jean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten járt

Miután Jarre kiélvezte az örömzenélés minden cseppjét, beindul egy még erősebb vizuális támadás, és az összes lézer dinamikusan, megállás nélkül, és mesterien programozott módon döngöli a földbe, és szocializálja át pillanatok alatt az esetlegesen Lady Gaga dallamaihoz szokott hallgatókat.

A projektorral vetített monumentális méretű, izgő-mozgó installációk a háttérben, a zenével , és a művésznek a nyolc éves gyerekek örömét tökéletesen felidéző viselkedésével együtt minden kétséget eloszlat. A szintimágust egyáltalán nem érdekli az, hogy mi történt az elmúlt harmincöt évben, ő ugyanazt a stílusú, csak rá jellemző zenét képviseli mint eddig. Felőle lehet a trend a rap, a grunge rock, Lady Gaga vagy a Micimackó. Jarre-t semmi nem érdekli, ő nem kiszolgálja a stílust ,hanem alkotja. Nem csodálkoznék rajta, ha a Depeche Mode teljes pályafutása vagy a U2 is kimaradt volna az életéből mint információ. Hiába, Jarre maga a következetesség és a könyörtelen rock&roll: 75 millió lemezt adott el, és valóban azt csinál amit akar. Az egyetlen különbség az 1976-os, és a mostani énje között talán az, hogy most még inkább egy kisérletező művésznek lehet nevezni, mint eddig bármikor.

A következő zenei blokkban visszatérnek a klasszikusok, némi változtatásokkal kísérve - sok élő beütéssel. Ez a koncert legerősebb része, itt már mindenki elhiszi (beleértve a kiszolgáló személyzetet, és a biztonságiakat is) hogy Jarre egy élő klasszikus. A lézerek tombolnak, az ember a tron című film akció jeleneteiben, vagy még inkább egy másik bolygón érzi magát. Teljes extázis.

Jean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten járt

A koncert vége felé három klasszikus ráadást is játszik. Érdekesség, hogy ebből egy külön számot küld a biztonsági szolgálatnak (akik erre válaszolnak is), majd úgy ánblokk egyet Magyarországnak is. (igaz, ez utóbbi a koncert leggyengébb része – de persze elfogadjuk: ingyen van.)

Véget ért a koncert.

Jarre egy időtlen zenei guru, egy velünk együtt élő klasszikus. De persze egy francia, örökifjú bohém is, akinek a zenéje a lézereivel együtt végérvényesen belénk égett szombaton.

Jean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten járt

A képgalériában találhattok koncertfelvételeket is.

Egy kis háttér:

Jean Michel Jarre a popzene történetének egyik legkreatívabb alkotó zenész-egyénisége. A kilencvenes évek közepéig több, mint 75 millió lemeze kelt el világszerte. Alkotásainak stílusát és zeneművészeti jelentőségét tekintve nehéz besorolni. A közismert zeneszerző, Maurice Jarre fia. Ötévesen kezdett el zongorázni, de klasszikus zenei tanulmányait hamar abbahagyta és a jazz felé fordult. Még tinédzser volt, amikor megalakította a Mystère IV nevű rockbandát, majd 68-ban Pierre Schaeffer tanítványa lett. Tanulmányait a párizsi konzervatóriumban végezte,1969óta a párizsi Music-Research művészeti csoport tagja. 1971-ben jelent meg első kislemeze a La Cage, ezt egy év múlva követte a Deserted Palace című alkotás. Ezek a kezdeti, útkereső próbálkozások nem arattak sikert.1975-ig főleg film és színházi zenéket komponált, illetve dalokat írt Françoise Hardy számára.

Jean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten járt

Egy évre rá jelent meg az Oxygène, mely az akkor már ismert film és színházi zeneszerzőt a szupersztárok közé emelte. Az Oxygène példa nélkül álló nemzetközi sikert ért el, zenei szerkezetével és hangszerelési formáival valóságos zenei forradalmat indított el a popzene történetében. A korongról két szám is felkerült az angol toplistákra. 1978-ban jött a folytatás; az Equinoxe, amely szintén hatalmas sikert aratott. Ekkor kezdte el szabadtéri koncertjeinek sorozatát, melyek a mai napig egyedülálló showműsorok is egyben.

Jean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten járt

1979-ben a francia forradalom évfordulóján, a párizsi Concorde téren koncertezett, ami egyben hatalmas technikai újítás is volt, hiszen addig soha nem hangosítottak be ekkora területet: szinte egész Párizs élvezhette a koncertet. Hatalmas videokivetítőket helyeztek el a város több száz pontján, lézersugarak háromdimenziós effekteket és animációkat rajzoltak, az éji égboltot tűzijáték világította be. Mindezt az általa komponált zenére koreografálták meg. Jarre - a koncert nagyságát és látogatottságát tekintve - Elvis Presley, a Beatles és a Rolling Stones után bekerült a Guiness rekordok könyvébe. Ő az első európai popművész, aki koncertet adott Kínában1981-ben, a Magnetic Fields című lemez bemutatóturnéjaként.1983-ban a Victoires de la Musique festiválon övé lett "Az év show-ja" és "Az év legjobb albuma" elnevezésű díj.1986-ban,1989-ben és1991-ben New age kategóriában Grammy díjat kapott. AFrancia Becsületrendlovagi címét 1995-ben kapta meg.

1990. július 14-én Jarre és ötven zenésztársa, Párizsban, a Défense városrészben, egy gigantikus méretű, piramis alakú színpadon adott koncertet, amelyen - a beszámolók szerint - több, mint kétmillió ember gyűlt össze, a Grande Arche és a Diadalív között. Ugyanebben az évben jelent meg az En Attendant Cousteau című koncertlemeze, amit a legendás természetvédő és tengerbiológus,Jacques-Yves Cousteaukapitány tiszteletére írt.1995-ben Jarre a francia kulturális minisztérium és az UNESCO felkérésére, a párizsiEiffel-toronyelőtt adott koncertet.Magyarországon1993-ban a Népstadionban (maPuskás Ferenc Stadion) lépett fel először, a Chronologie című albumát mutatva be, majd1997-ben is járt nálunk, az Oxygene 7-13 című albummal, az akkori BS-ben. Legutóbb pedig 2008. november 12-én, a Papp László Sportarénában mutatta be (telt ház előtt) Oxygene című albumát, megjelenésének 30. évfordulóján.

Lemezei között található egy rendkívül érdekes ritkaság:1983-ban kinyomtak egy korongot Music For Supermarkets címmel, de csupán egyetlen példány készült belőle. Mint ilyen esetben az történni szokott, a lemez aukción kelt el 10000 dollárért.

1997-ben megjelent Oxygene 7-13 című lemezén az első albuma (Oxygene - 1976) zenei témáit dolgozta fel újra, de immár új zenei dimenziót és évszázadot vetítve előre. Az ezt követő lemezei már kevésbé népszerűek, de elmélyült és kifinomult zenei anyagot tartalmaznak. Érdekességük, hogy a zenei téma kifejtése helyett, inkább a téma "kerülgetése", körüljárása válik a legjellemzőbb vonássá. A Heti Válasz 2007. karácsonyi számának adott interjújában elárulta, hogy2008-banújra eljött Magyarországrakoncertezni az újrakevert Oxygene album anyagával, majd 2009 május 4-én a debreceni Főnix Csarnokban kezdte világ körüli turnéját. Ezt követte a mostani, Arena-beli koncertje 2010 április 15-én.

-CsL-

2010. 05. 25.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Jean Michael Jarre Budapesten járt cikk képei
Jean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten jártJean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten jártJean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten jártJean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten jártJean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten jártJean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten jártJean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten jártJean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten jártJean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten jártJean Michel Jarre - Jean Michael Jarre Budapesten járt