Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Bereczki Zoltán: Álomkép (Universal)

Bereczki Zoltán - Bereczki Zoltán: Álomkép (Universal)

Hét évente változunk – vallják többen, s úgy tűnik, e megállapítás Bereczki Zoltánra is érvényes. Az Operettszínház művésze 2002-ben készített szólólemeze után ismét önálló albummal jelentkezett. A két anyag közötti különbség ugyanis óriási, a mostani korong javára.

Járt utat a járatlanért: na jó, ez nem teljesen igaz, hiszen Bereczki Zoltán egyszer már készített szólólemezt, ám arany- és platinalemezeit feleségével, Szinetár Dórával közösen énekelt musical-válogatásainak köszönheti. Bár azon lemezekre – saját bevallásuk szerint – majdnem ráment a házasságuk, nem csoda, hogy Zoli az Operettszínház színpadán kiélhetetlen zenei vágyait, ötleteit és terveit egy új szólólemez segítségével valósította meg. Az Álomkép egészen új oldaláról mutatja be a musicalközönség által joggal kedvelt énekest, bár a Musical-duett korongon található Fame–Fény energiája és lendülete közel áll a friss, dinamikus dalok többségéhez.

A szomszéd fiú-külső valódi tehetséget takar: az új dalok jelentős részét dalszerzőként jegyzi, az ének és vokál mellett több esetben a billentyűs hangszerek terén és a dobprogramokban is szerepet vállalt. A dalokhoz élvonalbeli szövegírókkal ült össze, így Sztevanovity Dusán (Zorán), Orbán Tamás (United, Gáspár Laci), Duba Gábor (Bon-Bon) és Major Eszter (Zséda, Unisex) munkája is hallható a korongon.

A naprakész hangzású anyagba hihetetlenül sok energiát fordított a művész, aki ügyesen a Kerek egész című dallal indított, mely nem csak magyarul, de angolul is megtalálható a korongon. Utóbbihoz nem kellett külön angol szöveget írni, mivel a JLS névre keresztelt angol fiúcsapat 2009-es Kickstart című dalát dolgozta fel az énekes. Az energikus, egyúttal könnyen dúdolható, rafináltan fülbemászó dallamú nótánál még nagyobb sikert érhet el az X-faktorban már bemutatott nyitódal, a Szállj velem! Úgy tűnik, utóbbi titka, hogy Zoli, ha kell, harsogóan is tiszta énekhangja segítségével ebbe a dalba összpontosította mindazt az energiát, ami az új lemez gondolata és megvalósítása iránti vágy hozott. Működik az éles tempóváltásokkal operáló Várj!, az angol nyelvű Feel Alive viszont kissé gyengébb a többi pörgős darabhoz képest.

A korong egyetlen női–férfi duettjéhez, mely musicales nyitánya és country-s, blues-os instrumentális befejezése ellenére is ugyanolyan rádióbarát klubnóta, mint az első két tétel, Tóth Gabi tökéletes választás: dögös hangja pont az, amire e dalnak szüksége van. Ráadásul az énekesnő nem „a csapból is én folyok”-kategória, így azt a frissességet és dinamikát hozza, ami a lemez dalainak döntő többségére jellemző. Kivételt jelent a musicalek világába repítő Koldus maradsz (mely címét tekintve szöges ellentéte a Lehetsz király című Rómeó és Júlia musical slágerének), a könnyűzenét és az énekes-színpadi műfajt vegyítő Szeress úgy (ahogy én), a fülbemászó, lírai 1001 éjjel, illetve a Fel kell, hogy ébredj! – utóbbi a korong egyetlen darabja, melyben, ha csak minimálisan is, de tetten érhető az énekes Michael Jackson iránti rajongása. S ott a címadó kakukktojás, mely egyrészt közel sem olyan lendületes, mint az albumon szereplő nóták döntő többsége, másrészt kevesen hinnék, hogy Bereczki Zoltán képes reggae-t is énekelni, igaz, ehhez az osztrák jetzt anders! fiúcsapat egykori tagját, Johnny K. Palmert hívta segítségül.

A korong első fele úgy jó, ahogy van, a további öt dalnál viszont, úgy tűnik, elfogyott a lendület, és a jól felépített koncepció oda nem illő darabokkal egészült ki. A reggae-s címadó még belefér, a Feel Alive-nál már rezeg a léc, a Fel kell, hogy ébredj!, a Koldus maradsz és a Szeress úgy (ahogy én)! viszont nagyon kilógnak a sorból. Erős négyes.

Tracklista:
1. Szállj velem!
2. Kerek egész
3. A holnap másé már
4. 1001 éjjel
5. Várj!
6. Feel Alive
7. Szeress úgy (ahogy én)!
8. Álomkép
9. Fel kell, hogy ébredj!
10. Koldus maradsz
Bonus Track:
11. Kerek egész (angol nyelvű verzió)

Balajti Péter

2010. 12. 23. 11:16

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Balajti Péter 2010. 12. 23. 0:00
Neked mi a véleményed a lemezről?
Vendég 2011. 01. 22. 13:19
fújj..:P
VENDÉG 2013. 09. 10. 16:13
KLASSZ
VENDÉG 2013. 11. 06. 15:46
NAGYON JÓ!
VENDÉG 2014. 05. 31. 16:02
LEGJOBB.

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Bereczki Zoltán: Álomkép (Universal) cikk képei
Bereczki Zoltán - Bereczki Zoltán: Álomkép (Universal)