Hősünk papírért nyúlt fiókjába, ahol rátalált kopott - egyetlen - családi fényképére, minek hatására váratlanul rátört a törődés érzése, párás szemmel megírta hát végrendeletét. Eztán vállára ültették dagadt postagalambját, ő ernyőjével követte a hájas turbékot: felszállt az égbe, és tragikus hirtelenséggel - ott a levegőben - egy agyi infarktus nevű felhő körbeölelte.
Pár hónap elteltével az óperenciás tengerentúlon Ifj. Emilio Rulenberg nyitott egy különleges csokoládégyárat, méghozzá olyat, ahol fanyarkás, édesebb krémet, és tartalmat, finomabb mázat, az eddigiektől eltérő, színesebb csomagolást használtak. A vásárlók először csak csodálkoztak, aztán kíváncsian vették az ínycsiklandozó, értékes csokoládékat. Már az első időkben jókorára nőtt a példátlan édességgyár követőinek száma, hónapokkal később a felségterület jóízlésű hívei regimentté nőtték ki magukat, hát igen, zabálták őket. Főleg a csajok.
Ez azonban nem volt elég, hiszen a remek csokoládégyár igazgatója, az ifjú csilliárdos, sármos csemete posztjához megrögzötten ragaszkodva tiszteletbeli tagokká emelte a régi, ám ettől még remek(ebb) csokoládéhíveket. A kultúrtörténet vége előtt megjegyzendő, a csokoládé illetve az édességgyártás, és az országimázs kialakításában nagy szerepet játszott újszerű finom kulturális bevezetések rengeteget javítottak a ’köz’ ízlésén: a zizit elnevezték Zazienak, a nagyseggű csajok merészen mutogatták tevékkel vetekedő hátsójukat, a metró hobbivá fejlődött. Aki csak tehette, minden szabadidejében rohant a föld alá, a kék-piros és színes metrókba, hogy aztán ott is Zaziet alaposan fogyasztva tekergőzhessen a kapaszkodók körül. Olyan is akadt, aki napjainak nagy részében kizárólag a turistákat üdvözölte, bizonyos lányok pedig csak derékig látszottak, de ez sem akadályoz meg minket abban, hogy belássuk, a mai napig kevés jelenség akad, ki nem őket majszolná, továbbmegyek, hajszolná.
--***
Így volt ez Pécsett is, a Pécsi Egyetemi Napokon, ahol egy hat-hétszázas létszámú gőzsátorban a söröshordók aljáig erjedt a Zaziehangulat, amibe még a basszusgitár húrja is beleszakadt. A szervezők a magas páratartalmat bizonyára Mexikóból szállíttatták, így akár a Gőzfürdő c. darabot is eljátszhattuk volna, de mivel Lang Györgyi nem volt jelen, muszájból maradt a szokásos extra -, és magánszámokkal teli koncert. Winkler mozdulataira ujjongott a közönség, bármit csinált, örültek neki, ha feltette a kezét, sikonyáltak, ha letette, sikonyáltak, ha hasra esését jósolta, sikonyáltak, nem esett hasra, sikonyáltak, ez már csak így ment egész idő alatt. Igazán kellemes meglepetésként szolgált Gereben Zita, a zenekar újdonsült vokalistája, a nem éppen remeklő hangosítás ellenére csak úgy szállt a hangja, bele a lábujjakba, öröm volt hallgatni.
A legviccesebb táncközönségi tag címét egy örökmozgó figura vívta ki, aki a koncert után perceken keresztül rázta Winkler kezét, gratulálva neki, hogy milyen jó ez az egész, és mennyire örül, mert láthatja a műsorát, hiszen szokta ám őt nézni az RTL Klubon…
Alapvetően egy tök jó koncertet láttam-hallottam, újdonságot nem igen tudok mondani, szokásos módon remekeltek a fiúk, és pássz.

csókol á dé

kárpátidia

2003. 05. 12.