Backstreet Boys
Bibliográfia - Backstreet Boys
Az amerikai fiúcsapatot 1993-ban alapították a floridai Orlando-ban. Howard Dwaine Dorough és Alexander James McLean 1992-ben találkozott egy tehetségkutatón. Nicholas Gene Carter nemsokkal ezután csatlakozott hozzájuk. Kevin Richardson ekkor még modell és szövegíró volt. Johnny Wright, a New Kids On The Block, menedzsmentjének tagja figyelt fel rá. Kevin még javasolta, hogy unokaöcsse, Brian Littrell is kerüljön be a csapatba, aki akkor éppen egy templomi kóruban énekelt. A BSB karrierje 1995-ben kezdődött a We\\\\\\\'ve got it going on-nal. Ezt követte a Backstreet’ s Back című album 1997-ben. 2001-ben kiderült, hogy AJ alkoholproblémákkal küzd.Ekkor jelentek meg az első pletykák, hogy a banda feloszlik, de a csapat együtt maradt, csak nem adtak ki több lemezt. Nick Carter 2002-ben szólókarrierbe kezdett. Az újrakezdéssel kapcsolatos tervek 2004-ben kezdődtek, majd kiadtak egy újabb albumot, és turnézni kezdtek. 2006-ban Kevin úgy dönt, hogy 13 év után kilép a bandából. 2008 elején ismét turnéra indultak.Diszkográfia - Backstreet Boys
Albumok:1995 - Backstreet Boys
1997 - Backstreet\\\'s Back
1999 - Millennium
2000 - Black & Blue
2005 - Never Gone
2007 - Unbreakable
Backstreet Boys cikkek
Csillagot kap a Backstreet Boys
Számos hír kering mostanság az ikonikussá vált fiúcsapat, a Backstreet Boys körül.
H1N1-es a Backstreet Boys tagja
Brian Littrell H1N1-et kapott, emiatt a Backstreet Boys kénytelen sorra lemondani a fellépéseket.
Elpusztíthatatlan amerikai csapat
A floridai Backstreet Boys a kilencvenes évek második felében volt Európa legnépszerűbb fiúcsapata.
Backstreet Boys: Howie megnősült
Szombaton Orlandoban örök hűséget fogadott egymásnak Howie Dorough és szerelme, Leigh Monello.
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Hangszer, énekes, kiadó nélkül a Spotifyon: egy laptopos AI-kísérlet, ami valóra vált
Az AI-alapú zenekészítés sosem volt ennyire közel a hétköznapokhoz. Egy magyar vállalkozó–hobbizenés..
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..


Jazz
Mind1ik
Mindezidáig a világ legsikeresebb fiúbandája címet birtokló csapat, a Backstreet Boys - akik egyébként 20 éves fennállásuk alkalmából áprilisban csillagot kaptak a Hírességek sétányán - egy vadonatúj dallal örvendeztették meg rajongóit.
A Backstreet Boys énekese a tragikus hirtelenséggel elhunyt testvérének, Leslie-nek dedikált egy dal..
AJ Mclean fogta magát és végre feleségül vette a barátnőjét, aki élete legnehezebb időszakán segítet..
Nick Carter, Howie Dorough, Brian Littrell és AJ McLean olyan elismert dalszerzőkkel és sztár produc..
Több mint 3500 lelkes rajongó ünnepelte az egykori legendás fiúcsapat tagjait a tegnap esti stuttgar..
Nick Carternek csúnyán beletört a bicskája önálló karrierjébe, úgyhogy ezt a buktát AJ McLeannek nem..
Azok az előadók, akiket tinédzserkorukban tőlük néhány évvel fiatalabb, elsősorban lányok eszeveszet..
Tíz éve, mikor a Get Down és az As Long As You Love Me bömbölt a rádiókból, a fene se gondolta volna..
Két év után újra együtt a Backstreet Boys! Igaz, egy taggal megfogyatkozva, de teljes bedobással vár..
1978-ban ezen a napon, január 9-én született Floridában, West Palm Beach-en Alexander James McLean, ..
Erről nincs szó, csak egy dal erejéig. A csapat legújabb, Just Want You To Know című klipjében a fiú..
Az egykori fiúcsapatról már hónapok óta az a hír járja, hogy újból összeállnak és lesz megint nagyle..
Egyedül nem megy szlogen jegyében, vagy más tényező miatt a fiúk úgy gondolták, együtt tudnak igazán..
Régi nagy BSB rajongók, figyelem! A '90-es évek legsikeresebb amerikai fiúcsapata, a Backstreet Boys..
Miközben A.J. azon töpreng, oltár elé vezesse-e kedvesét, Nick pedig szólóalbumának megjelenésére ké..
Nick Carter elkészítette első önálló albumát. Ez a lemez nemcsak a szőke énekes számára az első szól..
Nick Carter, a Backstreet Boys tagja elmondta, hogy érzése szerint távozásra kényszerítik a csapatbó..























































