Desperado
Bibliográfia - Desperado
19931993 januárja érdekes színfoltja volt Debrecen könnyzenei életének. A helyi rockzene utolsó fellángolására készült, az éppen gyermekcipben lév "gépzene" - ahogy a szakma akkor hívta - els szárnypróbálgatását kezdte, techno-disco néven. A szitu azért volt érdekes, mert az akkori "Ki mit tud?" indulói közül a President, (kik dallamos rockzenét játszottak) - soraiban a késbbi Kerozinos Axellel és a leend Desperado-s Zsoltival - a verseny egyik nagy esélyesének számított. Mondanom sem kell, hogy a "gépzene" képviseletében induló Tornádó együttes a Kerozinos Mosquitóval és a Desperado-s Zoy!-al soraiban nem sok eséllyel vehette fel a versenyt a rock zenészekbl álló zsri eltt. Aki látta az akkori versengést, nem hitte volna, hogy 7 év múlva más felállásban sokkal nagyobb sikerekre lesznek képesek ezek a fiúk.
1998 – 2000
Eltelt 7 év. A Kerozin elbb ébredt. Mosquitó és Axel összállt, malackodtak egy nagyot, és a közönség egyértelm reakciója dá, dá, dá volt.
Zsolti és Zoy! irigykedve figyelték barátaik sikerét. Valami hasonlóra vágytak volna k is: a közönség elismerésére, nagy slágerekre. Axel és Mosquito is érezte ezt és segítettek a srácoknak. Megszületett a név egy régi nagy kedvenc film címébl: Desperado. Így minden összevágott. Vidám temperamentumos srácok és egy idközben hozzájuk csatlakozó tüzes hölgy, Meli. 1998 nyarán, egy 4 számos demo CD-t készítettek. Meli fantasztikus szervezi készségének köszönheten szinte azonnal elkezdtek koncertezni, és a rádiók is msorukra tzték az els számokat. A Desperado végig koncertezte az ország keleti féltekét, de a Dunántúlról is napról-napra több meghívás érkezett!
A zenekar idközben megtalálta végleges arculatát, és az új énekesn, Betti személyében ütképes hangra lelt. Meli távozott a csapatból, így lett háromtagú a Desperado: Betti-ének, Zsolti-ének, rap, és Zoy!-szöveg, énekdallamok. Elkészült az Aranyhal cím szám, ami áttörést hozott az együttes életében. A BMG-Ariola lemezszerzdést kínált a Desperado-nak. Megjelent az Aranyhal cím maxi és a hozzá tartozó videoklip, amelynek forgatása sem volt egyszer. Az Adria egy kis szigetére ment a stáb és nem mindennapi körülmények között forgatott. 10 méterrel a víz alatt életveszélyben, de mégis meglep bátorsággal lubickoltak a selllányok. Egy szikla ormán állt Zoy! mint Poszeidon, Zsolti pedig a gonosz kalóz kapitány szerepében alakított nagyot.
A videoklip forgatása után stúdióba vonult az együttes, hogy elkészítse els nagylemezét. Az elzetes tervek szerint 11 saját szám került volna az albumra, ám egy váratlan baleset meghiúsította az elképzelést. A Kerozin és a Desperado egy közös koncertre indult éppen, amikor a Kerozin autója Hajdúsámson határában az árokba borult. Az autóban tartózkodott a Desperado énekesnje Betti is, aki súlyos szegycsonttörést és csigolyarepedést szenvedett. A gyógyulás hosszú heteket vett igénybe, így a koncepciót át kellett alakítani.
Végül 9 saját számmal és egy Mosquito remix-szel, valamint egy Ger-Man, Dj Scaty nevével fémjelzett Megamix-szel lett teljes az album. A csúszás miatt csak november elején látott napvilágot a nagylemez, - melynek címe: Kívánhatsz bármit - majd röviddel ezt követte az együttes második maxija, amely két lassú számot tartalmaz, Bújj hozzám és a Szomorú alkalom címmel. Az utóbbiból - amely egy szép karácsonyi lassú dal - videoklip is készült. A forgatás a Vajdahunyad várában, a Dunaparton, valamint a kis földalatti egyik megállójában történt és mindössze egy napot vett igénybe.
2001
A karácsonyi dal után az együttes tavaszra újabb maxit készített el, a már közkedvelt Akarom t! cím számból. Természetesen a videoklip is készült hozzá. A maxi és a klip május elején látott napvilágot! Az Akarom t! beváltotta a hozzá fzött reményeket. Hétrl-hétre srsödtek a fellépések, a meghívások! A klipet sem kellett sokáig vadászni a zenei csatornákon! Rengeteg emlékezetes fellépés, több Road Show, szabadtéri buli és néhány nagy fesztivál, valamint a 2001.-es Ifjúsági Atlétikai Világbajnokság nyitó és záró ünnepségén való részvétel után a csapat elérkezettnek látta az idt egy újabb dal bemutatására.
2002
Így 2002 februárjában egy következ -sorban a 4.- maxi Cd-t és videót jelentetett meg az együttes, melynek címe, Tanár Úr! A dal a Kívánhatsz bármit cím nagylemezen is megtalálható. A Desperado vallja, hogy csak akkor tud fenn maradni egy együttes hosszútávon, ha alkalmazkodni tud az adott kor zenei igényéhez, st elremutató és egyedi dolgokat is tud produkálni. Az igazán jó csapat nem egy lemezes. A Desperado is hosszútávra gondolkodik. Remélik a közönség is így akarja majd.
Nyáron megjelent, már a II. album előhírnökeként a Gyere és álmodj! című dal és a hozzá készített videoklip, melyet a közönség és a médiák is nagy szeretettel fogadtak! November 1.-én megjelent a Desperado II. albuma, Gyere és álmodj! címmel. A nagy érdeklődésre jellemző, hogy már karácsonyra aranylemez lett! Ezzel egy időben, az első Kívánhatsz bármit című album is bearanyozódott!!!
2003
Nyár elején egy újabb dallal jelentkezett az együttes, a Rajtad múlik cíművel, melyhez szintén klipet is forgattak. Ezzel a dallal a platina státusz közelébe értek, ami remélhetőleg már csak hetek kérdése!
Novemberben megjelent a Gyere és álmodj! című második nagylemezről, a harmadik kimásolt maxi, az Ég veled!, mely egy lírai, lassú dal! Zsolti és Zoy! ötlete alapján készült a dal videoklipje, mely az első, amit filmre forgatott a Desperado.
Még Karácsony előtt átvehette a csapat, a „Gyere és álmodj!” című, második albuma után járó Platinalemezt!
2004
Augusztus elején megjelent a „Csak egy perc…” című legújabb Desperado maxi lemez. Az új dal, az októberben napvilágra kerülő, azonos című 3. nagylemez előfutára. Természetesen klip is készült a szerzeményhez, melyet egy pesti háztetőn forgattak, és igen színesre, látványosra sikeredett.
A harmadik album – „Csak egy perc…”, októberi megjelenése, a legádázabb kétkedőket is meggyőzte arról, hogy van keresnivalója a csapatnak a popzene hazai világában.
2005
Márciusban készült el, az „Add nekem az álmod!” című kislemez, melyhez a már jól bevált filmes stábbal alkották meg a klipet is. A forgatás, két Budapesti helyszínen zajlott: a kisfilm buli része a Spoon hajón, ami egy abszolút exkluzív hely a Duna pesti oldalán, a hálószoba-jelenetek pedig a Hotel Budapest, a "Körszálló" elnöki lakosztályában.
Májustól elindult a Desperado Zenekar élő koncert körútja! Elérkezettnek látták az időt, hogy a Desperado dalokat élő hangszeres kísérettel is bemutassák a nagyközönségnek. Betti - ének, Zsolti – vokál, gitárok, és Zoy! – akusztikus gitár, három zenészbarátjuk társaságában lép a koncert színpadokra.
Nyár közepén, a trió „Csak egy perc…” című nagylemeze is bearanyozódott, így már 3 aranylemezzel büszkélkedhet a Desperado! (Valamint egy platinával!)
Augusztusban elkészült a Desperado új weblapja. Rengeteg újdonság és naprakész, friss információn kívül, egy Magyarországon egyedülálló kezdeményezéssel, egy online web-tv elindításával is színesítik a site-ukat! Itt találhatók koncert összeállítások és videohírek is.
Október 1-én, egy újabb lírai dal látott napvilágot maxi formájában, a „Fáj” című. A 3. album megjelenésekor a csapat weblapján egy szavazóoldalt indítottak, ahol a látogatók belehallgathattak az új lemez dalaiba, és szavazhattak a nekik legjobban tetszőre. A kiértékelést követően, ez volt az a dal, amire a legtöbb szavazat érkezett. Betti, Zsolti és Zoy! bízik a rajongók „szimatában” , és remélik a napokban történő klipforgatást követően, az elkészült videóval együtt – mely Zsolti forgatókönyv ötletén alapul – sikeres lesz ez a legújabb daluk is!
Forrás: Desperado, 2005 - 10 - 22
Diszkográfia - Desperado
13 - Fáj! (kislemez - 2005.)12 - Add nekem az álmod (kislemez - 2005.)
11 - Cak egy perc... (Aranylemez - 2004.)
10 - Csak egy perc... (kislemez - 2004.)
09 - Ég veled (kislemez - 2003.)
08 - Rajtad múlik (kislemez – 2003.)
07 - Gyere és álmodj! (Platinalemez - 2002.)
06 - Gyere és álmodj! (kislemez - 2002.)
05 - Tanár úr! (kislemez - 2002.)
04 - Akarom őt (kislemez - 2001.)
03 - Bújj hozzám és Szomorú alkalom (kislemez - 2000.)
02 - Kívánhatsz bármit! (Aranylemez - 2000.)
01 - Aranyhal (kislemez - 2000.)
Desperado cikkek
Desperado: Táncolj! (Sony BMG)
A Desperado Táncolj c. albuma egy igazi vérpezsdítően slágeres album, amelyre 13 dal került fel.
Már látható a Desperado új klipje
A csapat legújabb, "Táncolj" című videoklipje a napokban debütált a magyar zenecsatorna műsorán.
Desperado búcsúztatja a NévShowr nézőit
A népszerű műsor június 11-i szezonzáró adása zenei szempontból is különleges lesz.
Egy nem mindennapi Snowboard-túra
Az új év januárjának első felét pihenéssel, kikapcsolódással töltötte a Desperado.
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Hangszer, énekes, kiadó nélkül a Spotifyon: egy laptopos AI-kísérlet, ami valóra vált
Az AI-alapú zenekészítés sosem volt ennyire közel a hétköznapokhoz. Egy magyar vállalkozó–hobbizenés..
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..


Jazz
Mind1ik
A Desperado együttes egész jó kis trendi videót hozott össze, amelyben a rap-et LL. Junior szolgáltatja. Mindezek mellett profi táncosokat láthatunk és egy igen jól összerakott bulis dalt hallhatunk.
A több mint egy évtizede töretlen sikerekkel büszkélkedő‘ DESPERADO ezúttal az INNA produkció mögött..
Péter olyan előadók videoklipjeit rendezi évek óta, mint a Tankcsapda, a Groovehouse, Tóth Gabi, a S..
Közel egy évnyi hallgatás után hamarosan új dallal és videoklippel jelentkezik a népszerű magyar dan..
Azt már tudhatjuk egy pár hónapja,hogy a Desperado énekesnője anyai örömök elé néz,de hogy a babaszo..
A Desperado együttes 10 éves jubileuma alkalmából stílusosan 10 vadonatúj dallal lepte meg a hallgat..
Babát vár a Desperado együttes egyik tagja, vagyis annak barátnője. A hírt még csak most megerősítő ..
A népszerű formáció 10 éves jubileuma alkalmából vadonatúj kislemezzel is jelentkezett, amely az őss..
"Fülharmóniák" címmel a közelmúltban került sor két egymást követő előadásra a Thália Színházban, am..
Lezárta aktuális szavazását a csapat, amelynek célja annak eldöntése volt, hogy melyik legyen a trió..
Nemrég egy kalandos kirándulás közben sérült meg Zsolti úgy, hogy az ujjába szörnyű fájdalom hasítot..
A platinalemezes csapat vadonatúj albumának címadó dala, a Táncolj!, az év legjobb magyar dalaként z..
A debreceni trió negyedik albumának címadó dala, a Táncolj! tuti sláger, ám Betti, Zsolti és Zoy! le..
A jól megérdemelt pihenőnapját a Desperado együttes a Dagály Strandon töltötte, ahol egy személyes m..
Újabb aranylemezzel büszkélkedhet a Desperado. A trió "Csak egy perc..." című, legújabb, sorrendben ..
A napokban több igen különleges, jótékonysági felkérést kapott a zenekar. Betti, Zsolti és Zoy! az i..
A csapat tagjai a múlt évben több mint 400 fellépést tudhatnak a hátuk mögött, s az utóbbi időszakba..
A csapat új videoklipje az "Add nekem az álmod!" c. dalhoz készült, mely a tavaly novemberben megjel..
Az együttes rajongói és mindazok, akik kedvelik a debreceni poptrió zenéjét, egy-egy fellépés alkalm..
Igen komoly várakozás előzte meg az arany- és platinalemezes Desperado a napokban a boltok polcaira ..
Talán csak a tunéziai tévéfelvétel idejére kötött barátságot a nappal Betti, Zsolti és Zoy!, egyébké..
A tunéziai tévéfelvételről hazatérve nemrég egy újabb forgatás kellős közepén találta magát a Desper..
A Desperado tagjai a több tucatnyi nyári koncert után (talán a felforrósodott hangulatnak köszönhető..
Az elmúlt napokban a Desperado-t nagyon komoly baj érte, az együttes üdvöskéje Betti, ugyanis megete..
Csütörtök este egy fővárosi klubban rendezték meg a negyedik POPCORN díjátadó gálát, amelyen 11 kate..
Április elseje idén szó szerint tréfás nap volt a Desperado számára. Érdekes azonban, hogy az átveré..
A Desperado igazán eredményes évet zárt, s a 2004-es esztendőnek is az eddig tőlük megszokott óriási..
A közelmúltban Betti, a Desperado énekesnője különleges felkérést kapott egy tévéműsor szerkesztőitő..
Az elmúlt hétvégén egy kis dunántúli falu báljára készült lázasan a Desperado. Az úton még viccesen ..
A Desperado a következő napokban a szokásosnál is több helyen látható-hallható. A csapat október 26-..
A háromtagú debreceni csapat mostanság igen aktív. „Gyere és álmodj” c. maxijuk alig jelent meg és m..


























































