Back 2 Black
Bibliográfia - Back 2 Black
Tagok:Glatz Gábor - dobok,ütős hangszerek
Csejtey Tamás - basszusgitár, vokál, zeneszerzés
Erdélyi András - gitár,vokál, zeneszerzés, szövegírás
Bársony Bálint - szaxofon, vokál
Abebe Dániel - ének, vokál
A zenekart 1996. novemberében Glatz Gábor és Csejtey Tamás alapította. A megalakulásuk előtt az együttes tagjai számos országos hírű produkcióban vettek részt. Ez a zenei múlt garanciát jelent a zenekar hosszú távú céljainak éléréséhez. Ezen célok megvalósításához a Back II Black mind zenéjében, mind image-ében és megjelenésében egy sajátos úton halad: a "fekete" zene stílusjegyeit ötvözve a saját zenei elképzeléseikkel igen izgalmas és karakteres képviselői a hazai könnyűzenei életnek. Fiatalosságával, dinamizmusával, és komoly szakmai háttérével rendelkező csapatnak sikerült az elsők között az igényes és élőzenét feltámasztani hazánkban, és ezzel kivívnia a szakma és közönség elismerését és szeretetét. Zenéjükkel stabil helyet és nagy rajongótábort vívtak ki magunknak. Sikerességüket az a tény is bizonyítja, mely szerint slágereik nélkülözhetetlenek a discokból, a klubokból, a médiából, és egyéb rendezvényekről. A zenekar állandó résztvevője különböző fesztiváloknak, nagyszabású koncerteknek, road-showknak és reprezentatív cégek rendezvényeinek.
Harmadik albumuk Örökké akarok élni címmel 2001. november elején jelent meg a Warner Music Hanglemezkiadó jóvoltából, ezt augusztus végén megelőzte egy maxi, Nánénáné címmel, amelyhez videoklip is készült, továbbá a dalt a Coca-Cola is intenzíven felhasználta a kampánya részeként.
A több mint másfél év "hallgatás" után a zenekar felfrissülve, teljes erőbedobással, a már jól megszokott új felállásban készül az album fogadtatására. A lemez 12 slágergyanús dalt tartalmaz, nincs rajta "töltelék szám", ez köszönhető a kis "csendnek", ill. felkészülésnek, mivel a zenekar törekvése, hogy minőségi könnyűzenét produkáljon, amely a tizenéves rajongók körében éppúgy népszerű, mint az igényesebb könnyűzenét kedvelő idősebb generációnál.
A zenekar további érdemei…:
Emerton-díj - az év zenekara
Black Box Gála - az év albuma díj
Mahasz Arany Zsiráf-díj jelöltje három kategóriában
(az év felfedezettje, az év klipje, az év hangfelvétele 2000. évben)
1999-től Danubius Team-tag
Két Budapest Sportcsarnok-beli élő koncertfellépés
Öt teltházas SOTE-koncert
Nyári koncertsorozat az RTL Klub, a Juventus Rádió, Danubius Rádió, OTP road show-ján
Közös koncert Charlie-val - Szegedi Dóm tér
200 ezer néző előtt koncert a Felvonulási téren - "Borsodi" buli
15 ezer néző előtt koncert Kaposváron, a szabadtéri színpadon
80 ezer néző előtt koncert a Felvonulási téren, az RTL Klub "Koóstoló" című műsorának bemutatkozó buliján
50 ezer néző előtt a Z+ színpadon, a milleniumi utcabálon
180 élő koncert, 140 disco-fellépés évente (1997-2000-ig)
Solti János az LGT oszlopos tagja több mint két évig a zenekar állandó vendégzenésze volt, koncerteken és a stúdióban is
2003. májusában a magyar filmes szakma által rendezett VOXCar díjátadón megnyerték A legjobb magyar filmbetétdalért járó díjat a Szentiván napja c. filmhez készült S. Nagy István - Máté Péter dal feldolgozásért, a Zene nélkül mit érek én? -ért.
Diszkográfia - Back 2 Black
Szerelembomba (1998)Ülünk a téren (2000)
Örökké akarok élni (2001)
Zene nélkül mit érek én? (2003)
Back 2 Black cikkek
Bársony Bálint a jazz világában folytatja
Tíz év közös zenélés után a Back II Black és Bársony Bálint, úgy döntött, hogy különválnak útjaik.
Koreában járt a Máté Péter emlékzenekar
Hatalmas élményekkel és sikerekkel tért haza a Máté Péter emlékkoncert stábja Seoulból.
Eredeti felállásban jubilál a Back II Black
Egy különleges alkalom kapcsán újra eredeti zenésztársaival egészül ki a Back II Black csapata.
Back II Black: koncert itthon és otthon
Idén novemberben tíz gyertyát fújhat el képzeletbeli szülinapi tortáján a Back II Black.
Balesetet szenvedett a Back II Black gitárosa
A Back II Black zenekar zeneszerző-gitárosa, Erdélyi András a hétvégén balesetet szenvedett.
Elkészült a Back II Black új klipje
Több éves hallgatás után visszatér hazánk kedvenc funky zenekara, a Back II Black.
Bebe és Judy mint robotok
A Jégkorszak készítőitől hamarosan egy újabb film kerül a mozikba, Robotok címmel.
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Hangszer, énekes, kiadó nélkül a Spotifyon: egy laptopos AI-kísérlet, ami valóra vált
Az AI-alapú zenekészítés sosem volt ennyire közel a hétköznapokhoz. Egy magyar vállalkozó–hobbizenés..
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..


Jazz
Mind1ik
Nem ez az első alkalom, hogy három évet kellett várni a BIIB-rajongóknak egy új albumra, ám ezúttal egy olyan régi-új anyaggal rukkoltak elő a fiúk, mely valójában sokkal jobban szól annál, ahogy elsőre hangzik. Glatz Gabiék a friss szerzemények mellett leporoltak és újraöltöztettek pár korábbi nótát, így kapunk swinges-jazzes, smooth-jazz-es és latin rockos megoldást is.
Hogy van a balesete után Glatz Gábor? Miért volt szükség az új album előtt tagcserére? Mit gondol a ..
Glatz Gábor csak a szerencsének köszönheti, hogy nem súlyos sérülést szenvedett, igaz a másodfokú ég..
Új albummal jelentkeztek a „funky hazai helytartói”. Legfrissebb anyagukkal világmegváltó célokat tű..
A zenekar alaposan megváratta rajongó-táborát, hiszen a legutolsó, új dalokat tartalmazó stúdióalbum..
A Star Jam Session koncertsorozat nemrégiben ünnepelte a 100. koncertjét. A koncerteket megelőzően s..
A BackIIBlack zenekar háza táján ugyancsak felpezsdült az élet már az év elején. Ennek nyitóeseménye..
Már több mint három éve töretlen siker a Star Jam Session koncertsorozat. Bársony Bálint és Némó egy..
Csúnyán felültették Bebét és Kovács Áront. Egy csinos szőke hölgy keresztbe húzta a két jó barát szá..
Három éve történt, hogy két jó barát Bársony Bálint a Back To Black zenekar szaxofonosa és Némó a Cl..
Ebben a könyvben („Minden kezdet nehéz”) olyan ismert emberek mondják el pályakezdésük történetét, a..
Kátai Robi fantasztikus tánccsapatot és koreográfiát állított össze a Dr. Bubó musicalre! Dinamikus,..
Bizonyára mai is mindenki tudja és ismeri a gyermekkorunk meséjét, Dr. Bubót és Ursula nővért nem be..
A Back II Black frontembere, Bebe ismét egy rajzfilm betétdalát énekelte fel. A húsvétkor mozikba ke..
Back II Black stúdióba vonul, és újra felveszi a tavaly megjelent „Sodor a funky” DVD+CD album címad..
Az együttes tagjai együtt zenéltek a Boney M énekesével, Brad Vee-vel. Bársony Bálint, a Sztár Jam S..
A Back II Black évek óta az egyik legtöbbet élőben fellépő zenekar. Ennek bizonyítéka az a Petőfi Cs..
Elkészült a Back II Black zenekar legújabb klipje! A Tevagyazakitalegjobban című albumnak ez már a n..
Egyedülálló látványshow-val és koncertműsorral készül ősszel megjelent Tevagyazakitalegjobban címet ..
Ezúttal egy lírai hangvételű dalhoz forgatott hazánk kedvenc funky zenekara, a Back II Black videókl..
Kecskemét főterén a napokban megrendezésre került ingyenes ételosztáson a főételt a Back II Black sz..
Közel 3 és fél év után hazánk egyik legnépszerűbb funky csapata, a Back II Black zenekar vadonatúj s..
A Back II Black frontembere, Bebe a hamarosan bemutatásra kerülő legújabb Walt Disney alkotáshoz, a ..
Közel 3 év után hazánk legnépszerűbb funky csapata, a Back II Black zenekar újra vadonatúj stúdióalb..
A Back II Black frontembere, Bebe a hamarosan bemutatásra kerülő Egy szoknya, egy nadrág című magyar..
A Back II Black új klipje már a Music Television adásában is látható! Hazánk kedvenc funky zenekara ..
Most hétvégén, július 10-én vasárnap Paks városában kerül megrendezésre egy nem mindennapi blues fes..
A legendás Neoton Família június 3-án, pénteken este lép fel újra egy színpadon. A koncert egyik érd..
Hazánk legnépszerűbb funky zenekara, a Back II Black hosszas hallgatás után hamarosan új albummal té..
A Back II Black frontembere, Bebe a minap újabb színházi felkérést kapott. Az Alul semmi című musica..
A Back II Black zenekart érte nemrégiben az a megtiszteltetés, hogy a csatlakozás idején az Európai ..
Budapest Önkormányzata immár sokadik éve a főváros lakosait ingyenes koncertekkel lepi meg Szilveszt..
Kevés énekesről mondható el, hogy nemcsak a popzenei színpadon, hanem a színházi környezetben is meg..
Akár a regényekben: Egyszer volt, hol nem volt, valahol egy vidéki kisvárosban egy fiatal tehetség d..
Június végén jelent meg a Back II Black Zenekar 3. albumának, az Örökké akarok élni albumnak a felúj..
Mostanában kissé csend volt a Back II Black körül, de most úgy tűnik, felébredtek a fiúk téli álmukb..
Megjelent a Back II Black új kislemeze, a "Várj". A kimásolt dal a Back II Black "Örökké akarok élni..
Már megjelent az együttes új nagylemeze „Ülünk a téren” címmel, az együttesről és az újabb tervekről..































































































