Limp Bizkit
Bibliográfia - Limp Bizkit
Limp Bizkit (alapítva 1994) amerikai rockegyüttes. Alapítási helye: Jacksonville (Florida). Az 1990-es évek végének és a 2000-es évek elejének egyik legnépszerűbb formációja, több mint 31 millió lemezt adtak el világszerte. Jelenlegi tagjai: Fred Durst, Sam Rivers, John Otto és DJ Lethal. Korábbi bandatagok: Wes Borland, Mike Smith, Terry Balsamo, Rob Waters és Scott Borland. A Deftones és a KoЯn mellett őket tartják a nu metal stílus megteremtőinek.Az együttes nevének eredete [szerkesztés]
A híresztelések szerint az egyik ismerősüktől ered a banda nevének jelentése, aki egy átmulatott éjszaka után azt mondta, hogy \"olyan az agya mint egy löttyedt süti\" (angolul limp biscuit). A tagok úgy döntöttek, hogy ennél találóbb nevük nem is lehetne.
A kezdetek
A kamasz Fred Durst sokáig kirekesztettnek érezte magát, mivel egyszerre két különböző stílust is magáénak vallott. Szerette a breaktáncot és azt a zenét, amit Michael Jackson, és Erik B & Rakim stb. játszott, és amit mások egyszerűen „fekete” zenének tekintettek. Viszont a gördeszkás stílus mellett a metal zenét is kedvelte. Ez jelentős hatással volt az együtes későbbi munkáira, amely az egyik oka volt gyors felemelkedésüknek. Fred később Jacksonville-be költözött, ahol találkozott Sam Rivers-szel, aki akkor még egy gyorsétterem alkalmazottja volt. Sam azt ajánlotta Frednek, hogy vegyék be unokafivérét, John Ottot is. John jazzdobos volt, a felkérést rövid gondolkodás után elfogadta. Hárman alkották az alapfelállást: Fred volt az énekes, Sam a basszusgitáros és John a dobos. Durst próbálkozott a szólógitárosi szereppel is, de nem ment neki jól, így hamar világossá vált, hogy kell még egy ember, így meggyőzték Rob Waterst, hogy álljon be gitárosnak. Lényegében ezzel született meg 1994-ben a Limp Bizkit (ekkor még Limp Biscuit).
Waters nem volt sokáig a zenekarral, bár még vele vették fel az első hanganyagot, a négyszámos Mental Aquaducts-ot, de utána otthagyta őket. Később néhány interjúban sokat dícsérte a bandatagokat. John javasolta, hogy vegyék be Wes Borlandot, akit még a középiskolából ismert. Azt állította róla, hogy kiváló képzőművész, de a húrokat is jól tépi. Ez utóbbiról Fred is meggyőzödött, mikor látta őt egy klubban fellépni, így nem volt kifogása az ötlethez. Samnek ugyan eleinte nem tetszett a dolog, mivel Borlanddal a múltban voltak némi nézetkülönbségei, de tisztában volt vele, hogy Wesre mindenképp szükség van, így végül bevették a már akkor is kicsit különcnek számító srácot.
Kapcsolatuk a Kornnal
A banda megkezdte a fellépési sorozatát, és sok más együttessel is találkoztak, de a Kornnal való megismerkedésük különösen jövedelmezőnek bizonyult. Történt ugyanis, hogy az énekesük, Jonathan Davis és gitárosa, Brian „Head” Welch betértek Fred tetoválószalonjába. Durst a zene mellett tetoválóművész is volt, így lehetősége nyílt egy kazetta átadására. Ez hamarosan Jonathan Davistől Ross Robinson producer kezeibe került, akit meggyőzött a demo felvétel, így az együttes megkapta első lemezszerződését a Flip nevű kiadótól. Erre az időre tehető a hip-hop zenét játszó House of Painnel való megismerkedésük is, ugyanis a Limp Bizkit volt az együttes előzenekara az egyik floridai koncertturnén. Az egyik tagjuk, DJ Lethal látta őket játszani, és stílusuk annyira megtetszett neki, hogy felmondott az akoriban már befutott House of Painnek, és csatlakozott Durstékhez.
Diszkográfia - Limp Bizkit
Three Dollar Bill, Yall$ – 1997.Significant Other – 1999.
Chocolate Starfish and the Hot Dog Flavored Water – 2000.
New Old Songs – 2001.
Results May Vary – 2003.
The Unquestionable Truth (Part 1) – 2005.
Greatest Hitz – 2005.
The Unquestionable Truth (Part 2) – Kiadatlan; várható megjelenés: 2007.
Limp Bizkit cikkek
Limp Bizkit: The Unquestionable Truth - Part I. (Universal/Geffen)
A Limp Bizkit nem szarozott, és pofátlanul piacra küldött egy 29 és fél perces albumot.
A Limp Bizkit Budapesten!
Alig két hónap múlva az egyik legnépszerűbb nu-metal banda ad koncertet a budapesti Sportarénában.
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Hangszer, énekes, kiadó nélkül a Spotifyon: egy laptopos AI-kísérlet, ami valóra vált
Az AI-alapú zenekészítés sosem volt ennyire közel a hétköznapokhoz. Egy magyar vállalkozó–hobbizenés..
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..


Jazz
Mind1ik
Dupla öröm a rajongóknak: hosszú szünet után nem csak új lemezzel, de az eredeti felállásban ad életjelet a háromszoros Grammy-jelölt rap metal banda. Fred Dursték Shotgunnal zúznak, ezerrel anyáznak, és a dance-világból kölcsönvett autotune-nal játszadoznak.
2009 tavaszának egyik nagy zenei szenzációja a nu metal vezető együttese, a Limp Bizkit klasszikus f..
Ahogy azt már mi is hírül adtuk, a Limp Bizkit gőzerővel dolgozik, hamarosan megjelenő új albumán, m..
A Limp Bizkit javában dolgozik az új nagylemezén. A floridai zenekar ismét Wes Borland gitárossal vá..
Jövőre visszatér a Limp Bizkit. Az együttes piros sapkás megmondóembere, Fred Durst, a napokban onli..
Fred Durst a Twitteren kürtölte világgá, hogy mi lesz a Limp Bizkit jövőre érkező új nagylemezének c..
Fred Durst július végén, alig három hónappal az eljegyzés után a legnagyobb titokban vette feleségül..
Fred Durst alig három hónappal az eljegyzés után, a legnagyobb titokban vette feleségül szerelmét, E..
Kevesebb, mint 50 napot kell aludni és megnyitja kapuit a Soproni VOLT fesztivál, ahol többek között..
Az elmúlt napok legnagyobb zenei szenzációja a nu metal vezető együttese, a Limp Bizkit klasszikus f..
A 'The Unquestionable Truth' című album 2005. májusában lát majd napvilágot, amelyen már a zenekar e..
2004. március 22-én, egy nappal a budapesti koncert előtt Lengyelországban járt a Limp Bizkit, ahol ..
Történt ugyanis múlt hét pénteken a New York-i Hammerstein Ballroom-ban tartott Limp Bizkit koncerte..
A nu-metal második generációs követeinek új lemeze, a Results May Vary többszöri átalakítás, keverés..
Fred Durstöt nagy szerencse érte, Halle Berryvel közösködhet. Az Oscar-díjas színésznő hosszú győzkö..
Az új Limp Bizkit korong „Results May Vary” címmel szeptember 22-én jelenik meg. A dalokat már az új..
Az ex-Limp Bizkit gitáros, Wes Borland nemrégiben egy nyilatkozatában elárulta, hogy hamarosan megta..
A Limp Bizkit zenekar új albuma megjelenésének időpontját szeptemberre tette át. A CD, amely a "Pant..
A Limp Bizkit következő albuma olyan neves zenekarok közreműködésével készül, mint a Weezer, a Korn ..







































