Fiesta
Bibliográfia - Fiesta
A Fiesta két tagja, Knapik Tamás és Csordás Tibor már régebb óta együtt zenélt, amikor 1999 végén úgy gondolták, tesznek egy kísérletet a tradicionális latin-amerikai zene megkedveltetésére hazánkban.Mint tudjuk, a latinos dallamvilág a nemzetközi zenei életben nem kevés sikert hozott többek között Ricky Martinnak vagy Enrique Iglesisnak. A stílus már világszerte sokak kedvencévé vált, így Tamás és Tibor vállalkozását sem lehetett éppen reménytelennek nevezni. Sőt, ha úgy tetszik, garanciát jelentett a sikerre Tibor remek énekhangja, na meg az a tény, hogy Tamás, az együttes zeneszerzője hosszú ideig Puerto Ricoban élt, és a latin zene már mondhatni a vérében van.
A formációnak a Fiesta nevet adták és 2000 januárjában forgatták le első videoklipjüket a Meddig tart című dalból. A dal az MI-5 kiadónál jelent meg maxin. A duó azonban augusztusban kiadót váltott, és következő kislemezük, a Jött veled a nyár már az EMI gondozásában jelent meg szeptemberben, majd a következő év (2001.) februárjában az Angelina című single látott napvilágot. Természetesen mindkét dalhoz klip is készült.
Különös módon a Fiesta már három kislemezen volt túl, amikor végre 2001 tavaszán a boltokba került várva várt nagylemezük, a Hozzám tartozol, mely az addigi slágerek mellett újabb vérpezsdítő dalokat tartalmazott. Az album új dalai közül a Bonita és a Nem mondtam el is hatalmas sláger lett, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a korong előbb bearanyozódott, majd platinalemez lett.
A befutott páros rendszeres fellépője a TV2 Dáridó című műsorának, és a rádiók is szívesen játszák felvételeiket. Kétség sem férhet hozzá, hogy a Fiesta ma a latin-amerikai dallam- és érzésvilág legjelesebb képviselője hazánkban. De a srácoknak még rengeteg mondanivalójuk van: az első lemez óriási sikere után idén januárban a két srác újból stúdióba vonult. Tibor és Tamás célja most az volt, hogy egy még latinosabb hangzású anyagot vegyenek fel, ami azonban nemcsak a latin zene kedvelőinek szól, hanem a lehető legszélesebb értelemben vett nagyközönségnek. A végeredmény május elején jelenik meg, és nagyszabású televíziós kampány előzi majd meg.
A rajongók egyébként már egy kis ízelítőt is kaphattak a Fiesta új albumából, hiszen már március 20-án megjelent a már címében is latin Hasta Manana (A Hold alatt) című dal maxin. Ha pedig a zene és a szöveg is latinos, kézenfekvő, hogy a klip forgatásának a helyszíne is az legyen. A duó választása Kubára esett, ahonnan rengeteg élménnyel és egy jó klippel tértek haza.
Diszkográfia - Fiesta
Angelina (maxi) (2001)Hozzám tartozol (2001)
Jött veled a nyár (maxi) (2000)
Meddig tart (maxi) (2000)
Fiesta cikkek
Villámok közepette forgatott a Fiesta
A napokban forgatta le a Fiesta zenekar új videoklipjét a Te rongyos élet c. dalhoz.
Díj a latin kultúráért
Október 10-én nyitja meg kapuit a Club Latino, a latin kultúra kedvelőinek új találkozóhelye.
Fiesta riport
A Fiesta együttes igen jó évet zárt, folyamatosan koncerteztek és év vége felé megjelent Best Of c.
A legnépszerűbb Fiesta slágerek
Öt éve alakult a Fiesta együttes és azóta a latin zene hazai képviselőinek népszerűsége töretlen.
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Hangszer, énekes, kiadó nélkül a Spotifyon: egy laptopos AI-kísérlet, ami valóra vált
Az AI-alapú zenekészítés sosem volt ennyire közel a hétköznapokhoz. Egy magyar vállalkozó–hobbizenés..
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..


Jazz
Mind1ik
Csordás Tibor egykori énekes elhagyta a zenekart a Fiesta nélküle képviseli és folytatja tovább a latin zenét kis hazánkban. Nemrég készült el új klipjük Sírjon érted más címmel.
A népszerű zenekar nemrég jött ki új koronggal ismét. Adódott tehát a lehetőség hogy kérdezgessünk ő..
A finom szépség, Görög Zita és a hazai latinzene koronázatlan királya, Csordás Tibi egy nem mindenna..
Csordás Tibi barátnőjével és baráti társaságával utazott a Balatonhoz, ahol megérdemelt szabadságuka..
A Balatonfüredi Gitárfesztiválon ugyanis ők is gitárt ragadnak, és mindent megtesznek annak érdekébe..
A Fiesta zenekar két tagja szilveszter éjszakáján négy fellépésre indult, hogy egész éjjel szórakozt..
Magyarországon már szinte minden slágerlistát meghódított a Fiesta Emilióval közös dala, a Szeret a ..
A két zenész éppen osztogatta az autogramokat, amikor arra lettek figyelmesek, hogy Tibi vadiúj autó..
Szinte hihetetlen, de már öt éves a Fiesta. Még mindannyian emlékszünk arra, hogy a két ismerős arcú..
Jótékonysági rendezvényen vett részt a Fiesta Miskolcon. A Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsop..
Dina, a csinos szőke énekesnő bátor lépésre szánta el magát: szakított eddigi zenei producerével, Ko..
Knapik Tamás és Csordás Tibor is (Fiesta) fellép a Tabánban egy koncert erejéig. A tervek szerint a ..
A vérpezsdítő ritmusok most sem maradnak el. Knapik Tamás és Csordás Tibi többek között a Puerto Ric..
A Fiesta együttes harmadik lemeze a merenque jegyében készült. Ez a magyar nyelv számára furcsa szó ..
Knapik Tamás és Csordás Tibor a latin hangzásvilágot megtartva ismét komolyabb vizekre evezett.



























