Hírek
Életműdíjat kap a Pet Shop Boys jövőre a Brit Awardson

Az elektronikus és dance zenét játszó brit Pet Shop Boys duót jövőre a Brit Awards díjkiosztón életműdíjjal tüntetik ki. A Neil Tennant és Chris Lowe alkotta kettős kiemelkedő teljesítményéért kapja meg az elismerést - közölték a díjkiosztó szervezői. Az 1981-ben alakult Pet Shop Boys olyan kiválóságok után részesül a díjban, mint Paul McCartney és az Oasis együttes.
"Amióta Neil és Chris immár több mint húsz évvel ezelőtt megkapta az első Brit Awardját, hatalmas utat jártak be, dalaik egy egész generációnak szólnak" - fogalmazott közleményében Ged Doherty, a Brit Awards bizottság elnöke. Hozzátette: a Pet Shop Boys az egyik legnagyobb hatású formáció, amely rászolgált erre a díjra.
A duónak a nyolcvanas évek elejétől kezdve négy listavezető kislemeze és 22 olyan dala jelent meg, amellyel a toplista első tíz helyének valamelyikére került. További 39-cel pedig az első harminc közé jutott. A. West End Girls c. dalukkal gyakorlatilag az egész világon a listák élére kerültek 1986-ban. Neil Tennant és Chris Lowe lemezeiből több mint 50 millió fogyott napjainkig. A Pet Shop Boys zenészei mostanában éppen a tizedik albumuk felvételeit készítik.
A Brit Awards díjkiosztóját 2009 februárjában rendezik meg a londoni Earl,s Courtban.
MTI
2008. 11. 04.
További Pet Shop Boys cikkek
Linkajánló
- Pet Shop Boys képek, bibliográfia és diszkográfia
- Pet Shop Boys (http://www.petshopboys.co.uk/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók

Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..

Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..

Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk

Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..

Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..

„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók

Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..

Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..

Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..