Lemezajánlók
Fall Out Boy: Infinity On High (Island Records – Universal Music)

A kritikusok szemszögéből nézve a Fall Out Boy a végletek együttese. Ezt a státuszát az Infinity On High című új nagylemezével tovább erősíti. Egyesek dicshimnuszokat zengnek a korongról, mások a szemétdombra kívánják a szerintük a Backstreet Boys és a Blink-182 zenéjének elegyét játszó ócska emozenekarral együtt.
The Take Over, The Break Is Over
Az emo stílus sokféleképpen értelmezhető. Nagy általánosságban leszögezhetjük, hogy a punkkal átszőtt pop-rockban utazó, a lázadó ifjúságot leginkább foglalkoztató és érintő témákat (viszonzatlan érzelmek, ellenséges társadalom és felnőttek) feszegető együttesekre ragasztják.
Az illinoisi Fall Out Boy 2001-ben alakult meg, a négy zenész előtte különböző metálzenekarokban játszott. Két kevésbé sikeres EP és album után az Island Records szerződtette, és a harmadik, 2005 májusában megjelent From Under The Cork Tree című lemeze hozta meg az áttörést. Ehhez persze elengedhetetlen volt a korábbi nagyrészt punkos hangzásvilág kiszélesítése, rádióbaráttá tétele. A sikerben Patrick Stump énekes-gitáros, Joseph Trohman gitáros és Andrew Hurley dobos mellett oroszlánrésze Pete Wentz basszusgitárosnak van, a tinilányok körében ugyanis ő a nagy kedvenc, a média is úton-útfélen sztárolja.
Az együttes a negyedik albumán a kikövezett úton halad tovább, miközben ismét szélesített a hangzáson: a diszkótól a punkon át az r&b-ig mindent bevetett. A korong társproducere az r&b-berkekben hatalmas népszerűségnek és tiszteletnek örvendő Babyface, valamint Jay-Z is vendégszerepel rajta. Az előfutáraként kiadott This Ain’t A Scene, It’s An Arms Race című dal az amerikai Billboard magazin kislemezlistájának második helyén debütált, az Infinity On High pedig az eladási összesítés csúcsára iratkozott fel.
A Fall Out Boy az új albumán beszól az egyre-másra alakuló emozenekaroknak, mondván, a szekéren nincs több hely, szálljanak fel egy másikra. Azáltal azonban, hogy az együttes a sztárok sorába emelkedett, saját maga csapdájába esett, már nem igazán tud a lázadó ifjúság hiteles szócsöve lenni. (Új Szó)
2007. 03. 13.
További Fall Out Boy cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók

Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..

Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..

Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók

Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..

Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..

Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk

Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..

Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..

„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..