Lemezajánlók
Elvis Presley: The King # 1 Hit Performances and More /DVD/ (SonyBMG)

A Rock’N’Roll-király kismillió válogatáslemeze mellett – meglepő módon – még nem készült összeállítás TV-, film- és koncertfelvételeiből. Eddig. Az első összegzés olykor megmosolyogtató, máskor elismerésre méltó, s a dalok előadásán keresztül tökéletesen végigkövethetjük Mr. Presley karrierjét. Csúcs!
Húsz éves sem volt Elvis Aron Presley, amikor TV-műsorban szerepelhetett, s nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy olyan kedvelt produkciók visszatérő vendége lehessen, mint a Steve Allen Show (az ő nevéhez köthető a Rock’N’Roll kifejezés), illetve az Ed Sullivan Show. Hollywood is hamar lecsapott az ifjú sztárra, aki 14 év alatt harmincnál is több zenés film főszerepére írt alá szerződést. A hófehér fogsornál és az ellenállhatatlan mosolynál azonban sokkal többet értek azok a slágerek, melyek nemcsak e szélesvásznúakban, de sokszor azok címében is visszaköszöntek. Az egyszerű történetekkel kísért előadásokat aztán a hatvanas évek végétől felváltották a koncertfilmek, melyek sorát az 1968-as Elvis – az év legnézettebb TV-adása – nyitotta meg, s amit aztán olyan kiváló produkciók követtek, mint az Elvis – That’s The Way It Is, az Aloha From Hawaii és az előadó halálának esztendejében, 1977-ben rögzített Elvis In Concert. Volt miből válogatnia az Elvis The King Of Rock’N’Roll # 1 Hit Performances and More DVD szerkesztőinek, s bár az anyag kerek, ha nagyon akarunk, találunk hiányosságokat. Ám ezeket lehet, hogy egy újabb kiadvány feledteti majd…
Az összeállítást az 1956-ból való, a kislemez-megjelenés után másfél hónappal a Stage Show-ban előadott Heartbreak Hotel nyitja, majd egy ritka próbafelvételnek lehetünk szemtanúi: a Carl Perkins-féle Blue Suede Shoes Elvis-változatának playbackjét láthatjuk – színezett változatban. Az amerikai listavezető I Want You, I Need You, I Love You TV-előadása nem túl emlékezetes, s a szintén első helyen végzett Don’t Be Cruel erőltetett gitárpengetős részletei is inkább a kellemetlen, mint a maradandó kategóriába tartoznak. Az utóbbi felvételnél jól megfigyelhető a televíziós cenzorok általi döntés: Presley-t csak csípőtől felfelé veheti a kamera, ugyanis az előadó pörgős dalok közben produkált csípőmozdulatait a döntéshozók botrányosnak találták. A szabály pedig szabály: erre példa a lírai Love Me Tender, melyhez nehéz elképzelni lendületes testbeszédet, ám az operatőr ebben az esetben is csak derékig mutatja a művészt.
Ritka pillanat viszont a Hound Dog! Elvis elemében van, az egész alakos ábrázolásnak köszönhetően láthatjuk, ahogy belelendül – s azt is, hogy rászólnak, mire egy darabig keresztbe vetett lábbal pózol, majd igyekszik visszafogni magát… Emlékezetes! (A Love Me pózolásaira begerjedő hölgyrajongók sikításaira kis híján nevetésbe forduló előadás semmi ehhez képest!) Ellenben a Too Much során csak a közönség ovációiból sejthetjük, milyen mozdulatsorokat láthattak a stúdióban ülők, ami a TV-nézők milliói számára örökre rejtve maradt!
A mozifilm-részletek blokkja átugorja Elvis első szélesvásznúját, a Love Me Tendert, hiszen az első csokorban e tétel is felcsendül, viszont a második filmszínház-darabot, a Loving You-t a (Let Me Be Your) Teddy Bear képviseli. Sajnos a 16:9-es képarányú kópiák helyett azok Pan&Scan változatai kerültek a korongra, így a 4:3-as képmegjelenítővel rendelkezők örülhetnek, a házimozi-tulajdonosok viszont bosszankodhatnak (ráadásul e filmek többségének DVD-kiadásához Dolby Digital 5.1-es hangkeverés is társult, de e kiadvány sajnos azt is nélkülözni).
Természetesen nem hiányozhat a legismertebb Elvis-felvétel, a Jailhouse Rock az azonos névvel illetett alkotásból, igaz, míg a filmben előbb csendült fel a Treat Me Nice című remek, mint a világsláger, e DVD tracklistájában fordított a sorrend.
A King Creole-ból való dögös Trouble képsorait nézve felfedezhetjük a kiváló színművészt, Walter Matthaut, s jó tudnunk: e filmet a magyar származású, Oscar-díjas Michael Curtiz rendezte. Bár a mozifilmek sorát az időrend tartása végett megtöri a Frank Sinatra-műsorból való Stuck On You, melyet a Rock’N’Roll királya közvetlenül a leszerelése után adott elő, a színészkedő énekesről még bőven kapunk kép- és hanganyagot!
A GI Blues-ban látható és hallható Wooden Heart több szempontból is kilóg az Elvis-diszkográfiából: a nóta alapja egy sváb népdal, s ennek megfelelően Presley nemcsak angolul, de németül is énekel. Igaz, sokat dob a produkción a vizuális tálalás: az énekes egy báb-lánynak udvarolva adja elő e szerzeményt. A filmek és betétdalok közt megtaláljuk még a némileg áthangszerelt Can’t Help Falling In Love-ot, a Rock-A-Hula Rockot, valamint a vásznon is színpadra tervezett Return To Sendert és a Bossa Nova Baby-t.
A végső, s egyben legizgalmasabb csokor három koncert anyagából lett összegyűjtve. (Mondjuk nem volt könnyű olyan szerzeményeket választani, melyek sem a televíziós, sem a mozis blokkban nem szerepeltek, ráadásul valóban emlékezetesek, de többnyire sikerült!)
A sort a ’68-as Elvis címmel vetített, ám ’68 Comeback Special néven emlegetett, klubközegben rögzített fellépés(ek) anyagából kiragadott öt részlet nyitja: Presley első kislemezsikere, a That’s All Right ülve pengetve is vérpezsdítően szól, de az All Shook Up-ra sem lehet panasz. A One Night során kiderül, hogy kell kezelni egy kipattanó gitárkábelt, míg az Are You Lonesome Tonight? jó példa arra, hogy Elvis előszeretettel bohóckodta el a legszívhezszólóbb dalait. A 40 évvel ezelőtti előadás részleteit a himnikus gospel-remek, az If I Can Dream zárja.
A király egyik legjobb mozifilmjeként emlegetett, Las Vegas-ban rögzített Elvis – That’s The Way It Is tulajdonképpen félig dokumentumfilm, félig koncertfelvétel, melyet a nem túl emlékezetes Don’t Cry Daddy, a lírai Wonder Of You, a melankolikusan elgondolkodtató, és sajnos máig aktuális In The Ghetto, valamint az egész DVD csúcspontjának számító Suspicious Minds képviselnek. Utóbbi tétel igazi koncert-kedvenc: az albumváltozathoz képest jóval lendületesebb nóta előadása hihetetlen energiákat igényelt, melyek felszabadítása utánozhatatlanul látványosra sikerült.
Az 1973-as Hawaii-i szabadtéri koncertről a Burning Love, az A Big Hunk O’Love és a teljes összeállítást stílusosan záró An American Trilogy kerültek a korongra, s bár Elvis megváltozó vonásai már e felvételeken is láthatóak, közel sem olyan feltűnőek és kiábrándítóak, mint a ’77-es Elvis In Concerten, melyből szerencsére nem kapunk részleteket.
Extra gyanánt kifejezetten jó lett volna egy klassz fotóalbum, mely alá bekeverhették volna az Are You Lonesome Tonight? elnevetett változatát, esetleg bekerülhettek volna a 16:9-es, térhatású keveréssel feljavított filmrészletek, mindenesetre a két sajtótájékoztató nyers felvételei nem csak lógnak a levegőben a kiadvány gerincét képező tartalomhoz képest, de teljesen feleslegesek és érdektelenek is.
A kezdeményezés ettől függetlenül üdvözlésre méltó, sőt, készülhetne egy folytatás is!
Tracklista
1. Heartbreak Hotel
2. Blue Suede Shoes
3. I Want You, I Need You, I Love You
4. Don’t Be Cruel
5. Love Me Tender
6. Hound Dog
7. Love Me
8. Too Much
9. (Let Me Be Your) Teddy Bear
10. Jailhouse Rock
11. Trouble
12. Treat Me Nice
13. Stuck On You
14. Wooden Heart
15. Can’t Help Falling In Love
16. Rock-A-Hula Baby
17. Return To Sender
18. Bossa Nova Baby
19. That’s All Right
20. All Shook Up
21. One Night
22. Are You Lonesome Tonight?
23. If I Can Dream
24. In The Ghetto
25. Suspicious Minds
26. Don’t Cry Daddy
27. The Wonder Of You
28. A Big Hunk O’Love
29. Burning Love
30. An American Trilogy
+
Sajtótájékoztató leszerelés után Gracelandben, 1960-ból
+
Sajtótájékoztató a Madison Square Gardenben, 1972-ből
2008. 02. 09.
További Elvis Presley cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók

Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..

Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..

Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók

Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..

Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..

Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk

Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..

Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..

„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..