Lemezajánlók
ADRIEN: Futok a szívem után (Tom-Tom Records) - Single -
Mostanában számos együttes jelentette be feloszlását, de olyan is akadt, amely szépen, csendben – szenzációhajhászás és „sárdobálás” nélkül – szűnt meg. Ilyen csapat például, az UNISEX. A Szekeres Adrien és Erdélyi László alkotta duóra sohasem volt jellemző a harsányság, így a szétválásukat sem verték nagydobra. Nem mintha takargatni valójuk lenne egymással, vagy a közönséggel szemben, de így tartották helyesnek. Nem is lenne értelme találgatásokba, vagy pletykákba bocsátkozni velük kapcsolatban, hiszen már a megalakulásuk pillanatában eldöntötték, csupán néhány lemezt készítenek együtt, aztán majd meglátják… El is készült két nagylemez és az albumok dalainak több remix-e, amelyekből a Szebb holnap, a Csoda az élet, az Itt a nyár és az Úgy szeress című dalok hatalmas slágerek lettek. Az Unisex sikere valóra váltotta mindkettőjük álmait, különösen Adrienét, hiszen neki ez a formáció volt az első megmérettetés a pop-énekesi pályán. A művésznő jellegzetes, kissé dzsesszes hangja nem csak a klubok közönségének és a lemezvásárlóknak a szívébe lopta be magát, de a legfinnyásabb szakmai rétegeket is meghódította. Mivel nagyon fiatal, ambiciózus tehetségről van szó, nem is csoda, hogy nem hagyja nyugodni a vére és állandóan új lehetőségeket, próbál felfedezni. „Futok a szívem után” – így fogalmazta meg Adrien jelenlegi és jövőbeli hozzáállását a zenéhez. Hogy mindez ne csupán hangzatos nyilatkozat legyen, elkészült egy maxi, amely a Futok a szívem után címet, viseli. A CD nem csak ezt a dalt tartalmazza, de dj Bárány, valamint dj Sterbinszky egy-egy remix változatát is. A maxi címadó dalának klipje a napokban kerül bemutatásra. A nyár a fellépéseken túl lázas készülődéssel telik majd, hiszen őszre várható a nagylemez megjelenése, amelyről már 7-8 dal most készen van.
2001. 07. 24.
További Adrien cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók

Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..

Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..

Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók

Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..

Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..

Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk

Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..

Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..

„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..