Most sem volt ez másként. A nyár közepén megjelent "Csak egy perc..." c. slágerük az új lemezanyag előhírnöke volt, amely hosszas munkálatok után október közepére készült el. Ez volt az a pont, amikor a fáradt gőzt le kellett engedni és újra feltöltődni, hiszen az erőltetett menet, vagyis az új album promóciója, valamint a fellépések csak ezután indulnak meg igazán. Épp ezért olyan helyen szerették volna kipihenni magukat a Desperado tagjai, ahol tudták mesés helyek, kitűnő ételek, valamint régi barátok várnak rájuk. Így esett a választás az Egyesült Államokra, hisz a csapat tavaly már járt ott és a felejthetetlen élményeket nemcsak újra átélni, de fokozni szerették volna. Hát sikerült. Az első állomás New York volt. Betti, Zsolti és Zoy! szívesen tért vissza régi élményeinek helyszínére, a Time Square-re, a Merriott Hotel tetején lévő forgó étterembe vagy épp a magyar kolónia kis zugába, ahol mindig varázslatos ízekkel várják az oda látogatót. Ám természetesen mivel e hatalmas metropolisz megismeréséhez kevés volt a múlt évben az az egy hét, így bőven volt a mostani túra során is új látnivaló: az Intrepid repülőgép anyahajó lélegzetállító hadimúzeuma, rajta egy fantasztikus Concorde szuperszónikus utasszállító repülőgéppel, Madame Tusseaud világhírű panoptikuma többek közt Ozzy Osbourne vagy George W. Bush élethű viaszmásával, a huszonhatszoros világkupagyőztes New York Yankees baseballcsapat stadionja Bronxban vagy például a Central Park tövében elhelyezkedő Természettudományi Múzeum egyedülálló őslénytani kiállítása, valamint planetáriuma, ahol, többek közt Harrison Ford vagy Tom Hanks hangja kalauzolja az oda látogató vendégsereget.
Mivel a DESPERADO tagjainak feltett szándéka volt, hogy a lehető legtartalmasabban, töltse el ezt a tíz napot, a New York-i hét egyik napján villámlátogatást tettek a kanadai határ mentén elterülő Niagara vízesésnél. Lehet, hogy a lelkesedés nagyobb volt a tudatosságnál, de szó szerint majdnem befürödtek ezzel az úttal zenészeink. Az út ugyanis több mint kilencszáz kilométer volt csak oda, de mivel a távolságot Amerikában, mérföldben mérik, többször elvesztette realitás érzékét az út során a kis csapat. Tény, hogy autóval nem egynapos kirándulásra kellett volna tervezni ezt az utat New Yorkból.
A helyszínen aztán jött az újabb hidegzuhany. Szerencsére ezért már borsos árat kellett fizetni Bettinek, Zsoltinak és Zoy!-nak. Aki esetleg ellentmondást vél felfedezni a fenti mondatokban, annak elárulhatjuk, hogy az egyébként nem olcsó kalandtúra része volt a megázás, hiszen az idegenvezető egészen a vízesés alá bevezette az oda látogató gyanútlan turistákat. A rájuk aggatott sárga esőkabát pedig annyit ért, mint halottnak a csók: három lépés után már csurom vizes volt mindenki. Sőt! Zsolti és Zoy! már azon poénkodott, hogy egyszerűbb lett volna otthon, ruhástól beállni a zuhany alá: és ahhoz nem kellett volna ennyit utazni… Szerencsére nem volt annyira hideg, hogy megfázás legyen a dologból, a vízesés szomszédságában elhelyezkedő jellegzetesen amerikai Hard Rock Caféban még éhségüket is tudták csillapítani a hamisítatlan texasi steak, illetve a helyi specialitású cheeseburger társaságában. A naplementét pedig fent a levegőben nézhették végig egy óriási hőlégballon kosarából, ahonnan nemcsak mindkét vízesés, de a kanadai oldalon elterülő városka fényei is kitűnően látszottak.
Aki azt mondja Zsoltinak és Zoy-nak, hogy egy hét leforgása alatt két egymástól több ezer kilométerre lévő Hard Rock Caféban is vacsorázni fog, valószínűleg jót nevetnek rajta a fiúk. Pedig így történt, Zsolti nem kis örömére! Gyerekkori álma volt eljutni arra a híres helyre, amiről olyan sokat olvasott, filmekben, klipekben látott, ahol híres énekesek, zenészek ereklyéinek tömkelege van kiállítva egy igazi Hard Rock Caféban.
A New York-i kirándulás után még várt egy mesés repülőút a fiúkra: a hűvös metropoliszból a napfényes, pálmafákkal szegélyezett Floridába vezetett repülőútjuk. Nosza több se kellett nekik. Reggel még nagykabátban fázósan indultak a repülőtérre, délután már 30 fok melegben sétáltak Miami utcáin. Tegyük hozzá csendesen: nem sokon múlott hogy ne így legyen. A három évvel ezelőtti terrortámadás miatt hihetetlenül szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítanak minden repülőtéren, még a belföldi járatokon is. Így történhetett, hogy az átvizsgálás során még a cipőjüktől és nadrágjuktól is megszabadított zenészeink majdnem lekésték a New York--Miami járatot. A hatóságokat ugyanis abszolút hidegen hagyta a gép indulása, és nyugodtan elbíbelődtek turistáinkkal. Már a gép ajtaját is bezárták, és a rámpát kezdték elhúzni, amikor feltűnt a sarkon a lélekszakadva rohanó két zenész és kézzel-lábbal mutogatva jelezték (beszélni nem tudtak a lihegéstől), hogy mégis igényt tartanának az üresen maradt két helyre ezen a járaton. A hamisítatlan amerikai reggelik, a mennyei trópusokat idéző fagylaltozások mellett, természetesen időt szakítottak a híres Miami Seaquarium megtekintésére is, ahol cápa- és delfinshow és jellegzetes óceáni halak kápráztatták el a fiúkat, a Miami mellett elterülő krokodilfarmon, pedig a klasszikus amerikai lápjáró, az airboat segítségével betekintést nyerhettek a helyi mocsárvilág ragadozójának életébe. Természetesen a már fent említett Hard Rock Caféba is betértek ott tartózkodásuk utolsó napján, ahol ugyanúgy, mint több ezer kilométerre onnan, a Niagaránál, a zenészvilág klasszikusainak ereklyéi között fogyaszthatták el búcsúvacsorájukat.

Ám még mielőtt túlságosan is belefeledkeztek volna a helyi nevezetességek megszámlálhatatlan tengerébe, már indulniuk kellett haza. Az éjféli járat várta őket, ez a búcsú egyáltalán nem volt könnyes. Hisz tudták nem utoljára jártak itt. Otthon viszont, több ezer kilométerre innen, az óceán túlpartján már várta őket egy újabb felfedezés. A harmadik nagylemezé... és a kérdéssel vegyes szorongás: vajon hogy fogadja majd ezt a nagyérdemű? Ezek után csak azt az egyet kívánhatták: ha úgy, mint ők az Újvilágot, akkor az égvilágon nem lesz semmi probléma.

Jónap Tamás

2004. 11. 08.