Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Interjúk

Fiesta riport

Fiesta - Fiesta riport

A Fiesta együttes igen jó évet zárt, folyamatosan koncerteztek és év vége felé megjelent Best Of c. korongjuk. A sikerről és a jövőbeli terveikről kérdeztük őket.

Amit lehetett elértetek a honi/magyar zenében. Milyen távlati céljaitok vannak?

Nehéz megmondani, hogy hol vannak azok a határok, amelyek megszabják mit lehet elérni. Talán mondhatjuk, hogy ebben a szakmában véghezvittünk szinte mindent, amit akartunk, de feltétlenül gondoskodnunk kell arról, hogy ez minél tovább tartson. Akárcsak a világ, a popzene is gyorsan változik, ehhez igyekszünk mi is alkalmazkodni.

Hogyan ünnepeltétek illetve hol búcsúztattátok a 2005-öt?

Dolgoztunk egészen szilveszter délutánjától és bevalljuk, meglehetősen elfáradtunk. Szombathelyen kezdtünk, majd Tapolca következett, ezután egy szabadtéri rendezvény Veszprémben, ahol igencsak hideg volt. Onnan egyből rohantunk Budapestre. Már megszoktuk, hogy ilyenkor sajnos család és nagyobb társaság nélkül ünnepelünk, de ez együtt jár ezzel az életformával.

A Best Of albumon hallható egy duett Emilióval, hogyan találkoztatok?

Emilióval nem véletlenül kerültünk kapcsolatba. A Szeret a nő című dalunk a Magyarországon még nem igazán ismert bachata stílusában íródott, melyet úgy gondoltuk, még érdekesebbé tudtunk tenni Emilio hangjával. A Best of-ra visszatérve: mivel az albumunkon lévő dalok kronológiai sorrendjét is igyekeztünk megtartani és a dalok is megmaradtak eredeti formájukban, érezhető a zenekar fejlődése. Három friss dalt is feltettünk a lemezre, mert mindenképpen szerettünk volna újat is adni.

A jövőben kivel szeretnétek még duettet énekelni?

Soha nem voltak konkrét terveink egy–egy duettre vonatkozóan. Csak az adott dal kapcsán gondolkozunk el, hogy kinek a hangja, stílusa illene leginkább hozzá. A célunk mindig is az volt, hogy a dalból a lehető legtöbbet hozzuk ki, így általában arra esik a választásunk, aki megfelel annak, amit a dal megkövetel. Ha van duettre lehetőség, mindig élünk vele, hiszen mindenképpen valami pluszt nyújt.

Tomi: egyik vágyam, hogy a Született feleségekből, Gabrielle Solis (Eva Longoria)-szal énekeljek duettet.

Mivel töltitek a szabadidőtöket?

Tibi: Leginkább sportolok, bár elég kevés szabadidőm van. Szeretek motorozni, és kikapcsol, ha autókkal foglalkozhatok. Ezen kívül van egy hobbizenekarom is.

Tomi: Zenéléssel és sporttal töltöm a szabadidőmet, bár szaunázni is nagyon szeretek.

Jónap Tamás

2006. 01. 05.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Jónap Tamás 2006. 01. 05. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2006. 01. 16. 18:14
olyan szarok vagytok amijet még életemen nem látam
Vendég 2006. 01. 23. 15:06
Nagyon jók vagytok.A gyerekeim is nagyon szeretik a zenéiteket.Már az összes albumotokat kívülröl fujják főleg a kislányom.Pedig még csak hat éves. Csak így tovább fiuk.Üdv :egy rajongó
Vendég 2006. 01. 29. 14:22
TI VAGYTOK A LEGJOBBAK AZ EGÉSZ VILÁGON!!!!!!!!! KIRÁLY A ZENÉTEK!!!!!!!!!!!!! IMÁÁÁÁÁÁÁÁÁDLAK BENNETEKET!!!!!!!!!!!!! CSAK ÍGY TOVÁBB!!!!! ancsa
Vendég 2006. 02. 01. 23:45
Nagyon szeretem a zenéteket!Ti vagytok a legjobbak!Sok sikert kívánok nektek!Puszi!Enikő

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Fiesta riport cikk képei
Fiesta - Fiesta riport