A zenekar félretette a játékosabb stílust, és egy dühös lemezt hozott össze, az egykori RATM-féle szigorúbb nu metalt idézve. Visszatért a gitáros Wes Borland, és gyilkos riffeket pakolt össze erre a lemezre is. Minden nagyon jó és a helyén van, de a cingár hangú Fred kicsit erőtlennek tűnik ehhez a zenéhez.

A borító elég egyszerű lett, szándékosan, amolyan direkt gagyi kategória. A szövegkönyv is egyszerű, fehér alapon, grafika nélkül oldották meg, mintha egy elsárgult, 20 éves könyvecskét tartanánk a kezünkben. A CD-n még található egy kis werkfilm, interjúkkal, nem túl jó minőségben. Engem nem hozott tűzbe, de legalább van valami extra.

A lemez rövidsége annyira nem is zavaró, hiszen önmagában egy tömény zenei anyagról van szó, és ha hosszabb lenne, az már lehet, hogy a hallgathatóság rovására menne, így viszont pont elég.

Kíváncsian várjuk a folytatást.

Gab

2005. 05. 23.