Interjúk
Tehetségkutatók nélkül is elérhető a világhír! Vass Veronika a világsztárok nyomdokain
Vass Veronika gőzerővel dolgozik dalain, első slágerének angol verzióját pedig már Tunéziában is hallgatják. Az éneklés mellett szeret verseket írni és azt vallja, hogy a sikerességhez nem szükséges tehetségkutatókban szerepelni. Új dalának központi témája pedig Budapest. A kezdetekről és főleg a jövőről beszélgettünk a sokoldalú lánnyal.
Vass Veronika - Budapest
Először írtál verseket és utána jött az éneklés? Vagy esetleg együtt a kettő?
Énekelni mindig is szerettem (szerintem kiskorában mindenki sztár akar lenni), időnként voltak gyerekes próbálkozásaim akkori tehetségkutatókon, de akkor még nem tanultam énekelni. A versírás magától jött, azt nem terveztem. Ugyan nem rajongok a tehetségkutatókért, de az X-Faktor elindulása rám is hatással volt.
Nem akartad megzenésíteni a verseket?
Külön kezelem a verseket és a dalszövegeket, de másoknak fel szoktam ajánlani, ha "megzenésíthetnékük támad", hogy a verseimet felhasználhatják. Verseket magyarul írok, különböző versformákat használva, dalszövegeket pedig angolul, tipikusan a dalszöveg formáját alkalmazva.
Legújabb dalod Budapestről szól. Hogy jött az ötlet? Van-e üzenete a dalnak illetve a klipnek?
Az ihlet Alicia Keys Empire State of Mind Broken Down Part II. c. dalából jött: hasonlóan szól New Yorkról, és gondoltam, egy ilyen dal Bp-ről is milyen kitűnő lenne. Nem nagyon tudom, hogy valaki angolul írt volna már Bp-ről úgy, ahogy New Yorkról már minden nyelven szól dal. Plusz pont egybevág a koncepció azzal a ténnyel, hogy manapság Bp-en milyen hollywoodi jövés-menés van és ezért a külföldi újságok is cikkeznek időnként a városról.
Köztudott, hogy napi szinten használod a Facebook-ot, külföldi énekesek, sztárok léptek kerültek már veled kapcsolatba?
Igen, időnként sikerül üzenetet váltanom Avril Lavigne-nal. Vele volt egy kedves sztorim is: van egy tini ismerősöm, aki nagy rajongója és írtam neki egy üzenetet (Avrilnak), hogy küldene-e neki a Facebook-on egy boldogszülinapot üzenetet a nagy napon. És küldött. De sikerült már üzenetet váltanom Robert Pattinsonnal is, amikor két Twilight forgatás között unalmában feltalált a fb-ra. Fenn vagyok még egy kérdezz-felelek honlapon is, a Formspringen, ott Jennifer Aniston is válaszolt egy kérdésemre.
Nem tehetségkutatóból indultál el a zenei életben. Kinél képzed magad és milyen terveid vannak ezen a pályán?
Szeretnék szépen fokozatosan egy stabil karriert felépíteni. Azért is nem indultam tehetségkutatón, mert nem akartam (esetleges siker esetén) egy média lufit felfújni és a nagy ismertséget a végén nem tudni kihasználni (ilyenkor úgy tudom, szerződésbe kötik, ki hogyan, mit csinálhat, az a gyanúm, ez nem nagyon egyezett volna az én elképzeléseimmel). Ha pedig ott kiestem volna (ahogy több, már befutott énekesnő is kiesett), akkor meg nem, hogy használt volna, még rontott is volna az esélyeimen.
Ma a 3. albumom végéig látom előre a dolgokat (koncepció, stílus, szövegek dátumok nagyjából), de szeretnék azon túl is aktív maradni a szakmában. Annak örülnék, ha a lemezeim megjelenése utolérné a szövegeimet és az aktuális érzéseimről tudnék énekelni (most a 3-4-6 éve megírt szövegeimet zenésítjük meg, ezek már régi érzések, a ma írt szövegeket pedig 2-3 év múlva tudom megjelentetni dal formájában). Énekórára Éliás Jr-hoz járok. Szerintem sokat fejlődök nála és a hangulat is mindig vidám: amikor belépek hozzá, kívül hagyom a napi aggodalmaimat és önfeledten dalolgatunk.
2012. 08. 02. 14:21
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Interjúk
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Wisdom: Európában és újra itthon!
A budapesti Wisdom zenekarral nem kisebb dolog történt, mint hogy áttörve a határokat, eljutottak a ..
A jövőbe mutató stílus
Szlovákiai magyar zenekar, a Nádasdi Péter énekes, Szabó Nándor gitáros, Kobák Olivér gitáros, Orave..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Hírek
Ajándék koncert gyermeknapra a The Voice mesterétől
Ausztriában és Magyarországon egyaránt ismert és sikeres a 2012-es The Voice – Magyarország hangja e..
Daft Punk – siker és gyász
Ezekben a napokban két esemény révén került a zenei híradások élére a Daft Punk. Az egyik örömteli, ..
Listamustra 2013/20
Az Egyesült Királyságban negyedik hete a Get Lucky a listavezető, amely jelenleg a „2013 legnagyobb ..
Lemezajánlók
Musical: Miss Saigon (Sony Music)
Remek időzítés: A nyomorultak musical mozisikeréhez igazítva jelent meg a szerzőpáros másik sikerdar..
Jimi Hendrix: People, Hell and Angels (Sony Music)
Vajon akad még egy gitárvirtuóz, akinek halála után több stúdióalbuma látott napvilágot, mint ahány ..
Michael Bublé: To Be Loved (Reprise Records/Warner)
A bőség zavara: vajon mi a legnagyobb erénye az új Michael Bublé lemeznek? A sztárvendégek, mint Ree..
est.hu buliajánlók
Nosztalgia Klub »
Kik: Tyeplik zenekar
Hol: Budapest, Fővárosi Művelődési Ház »
Mikor: 2013. 05. 26. 15:00
Görög táncház »
Kik: Sirtos
Hol: Budapest, Óbudai Kulturális Központ »
Mikor: 2013. 05. 26. 17:00
Lay-Up! »
Kik: Galactic Jackson, Mesterházy, Atomik
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 05. 26. 18:00
Roversong »
Kik: Roversong
Hol: Szentendre, Dumtsa Jenő utca »
Mikor: 2013. 05. 26. 18:00
Regejáró Művészeti Klub »
Kik: Misztrál
Hol: Budapest, Budavári Művelődési Ház »
Mikor: 2013. 05. 26. 19:00
Junior együttes »
Kik: Junior együttes
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 9:30
Dodgem »
Kik: Dodgem
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 10:00
Gospel Train »
Kik: Gospel Train
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 13:00
Praxis »
Kik: Praxis
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 13:00
Nagy Imre Erik »
Kik: Nagy Imre Erik
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 13:00


Jazz
Mind1ik



