Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Rollergirl: Close to you (BMG) - Single-

Rollergirl - Rollergirl: Close to you (BMG) - Single-

Rollergirl neve már sokunknál ismerősen hangzik, hiszen tavaly februárban jelent meg első kislemeze, a „Luv U More”, ezután pedig következett a nagylemez „Keep on rolling” címmel. Sőt, a szerencsés énekesnő már járt Magyarországon is, a Lottóshow című műsorban lépett fel a múlt év tavaszán Luv U More slágerével. Azóta kisebb csend, majd itt az új kislemez. Mit is kell tudni a hölgyről? Polgári neve Nicci Juice, Németországban él, és nagyon szeret görkorcsolyázni, innen származik művészneve, a Rollergirl, amely magyarra lefordítva korcsolyázó leányt jelent. A 20-as éveinek elején járó szőke hölgy az U96 német zenekar frontemberének, Alex Christensennek a felfedezettje, aki fantáziát látott benne; egyben ő a megjelenő lemezek producere is. Az eddigi sikerek nagyrészt annak köszönhetők, hogy régebbi slágereket dolgoztak át. A Luv U More például Paul Elsthak dance slágere volt, az első lemezen található másik kislemezsiker, a „Dear Jessie” pedig Madonna nevéhez fűződik. Hasonló a helyzet a „Close to you” című legújabb maxival is, először azt lehet hinni, hogy Maxi Priest 1990-es felvételét dolgozta fel a cím alapján, de a zeneszámot meghallgatva a refrénben a Wham Last Christmas című 1984-es slágerének motívumai jelennek meg, az alapdallam teljesen erre a felvételre épül. A borítón szerepel is, hogy a dalt George Michael írta. Mivel a refrén már megvolt, a számhoz hozzákevertek egy egyszerű szintetizátor zenét dobgéppel plusz még Rollergirl vokálozik és ennyi.. Mit lehet még elmondani erről a felvételről? Van még a CD-n további két mix, de hogy ne legyen unalmas a korong, két másik számot is feltettek rá; ezek a „Rollergirl Theme” és a „This is your night” címet viselik. Mindegyikre jellemző a dallamosság de egyúttal nagyon egyszerű kompozíciókról van szó. Valószínűleg rövid ideig tartott, amíg a számokat felvették. A dal várhatóan sláger lesz, de egy idő után elfelejtjük, és remélhetőleg csak a Wham sikerére fogunk emlékezni, hiszen George Michael szerzeménye örökzöld; és semmilyen feldolgozás sem szárnyalja túl. Rollergirl és a producer, Alex Christensen pedig elgondolkozhatna azon: mi lenne, ha egyszer már saját szerzeménnyel rukkolnának elő? Hátha annak nagyobb sikere lesz!

Jónap Tamás

2001. 07. 24.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

2002. 06. 24. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2006. 05. 02. 15:28
Az, h nem olvastam el! Amúgy tud valaki valamit ezekről a csajokról? Vagy csajról?
Vendég 2007. 08. 29. 20:06
Hello Rollergirl. You are beautiul
Vendég 2007. 08. 29. 20:06
Hello Rollergirl. You are beautiul

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Rollergirl: Close to you (BMG) - Single- cikk képei
Rollergirl - Rollergirl: Close to you (BMG) - Single-