Koncert & party beszámolók
Hét év után újra Velencén az EFOTT - beszámoló
Idén a BME (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) szervezte a fesztivált, óriási nagy B M E betűket helyeztek el, melyet szépen ki is világítottak éjszaka. A fesztivál kezdete ugyan esős volt, de aztán kis csapatunkat is megérintette a fesztivál-feeling!
Az időjárás kicsit megtréfált minket és viszonylag komoly felhőszakadásba kezdett. Mi persze bőrig áztunk, amikor optimista barátom megjegyezte, hogy legalább nem jég esik.. s ahogy a nagykönyvben meg van, írva 10 másodpercet kellet várni a kívánságára. Mindenesetre a rendezőség nagyon jól felkészült az ilyen kisebb fajta monszunra és már eső közben elkezdték szivattyúzni a nagyobb tócsákat. Persze mi nem ezt néztük, hanem bemenekültünk a BME sátorba, ahol nagy meglepetésünkre az UFO zenekar koncertezett.
Nem is tudtam róla, hogy még mindig létezik ez az együttes, mely gyermekkoromat bearanyozta, s hihetetlen nagy buli kerekedett ki. A tömeg csak úgy ette az előadókat a régi nagy slágereiért és az eredeti hangon elénekelt 4F Club számáért. Mire kirepültünk a sátorból az időjárás nagyszerűen fogadott minket. A nagyobb tócsákat kiszivattyúzták és folytatódhatott is a fergeteges buli.
A nappalok már kicsit nehezebbek voltak, mert hiába vertük le a sátrunkat a környéken lévő legmagasabb tölgy tövébe, az is csak térdig ért, már a reggeli napból megérkező első fotonok is komoly hővé alakultak át a sátrakban. Így viszonylag hamar ébredezett a közönség. Szerencsére a rendelkezésünkre állt a Velencei-tó, hogy mindenki csillapíthassa az esetleges macskajajt és hűsítse magát.
Nekiindulásunk pillanatában úgy voltunk vele, hogy egy profin megszervezett fesztivál vár reánk, hiszen a BME fantasztikus mérnökei kisujjukból rázzák ki a szórakozó közönség igényeire való megoldásokat. Utólag már nem így gondoljuk, de csak a számomra legfájóbbat kiemelve, hogy aki járt már BME-s buliban (akármelyik kar rendezésében) az tudja, hogy milyen profik és villámgyorsak a büfések. Itt is a legtöbbjük villámgyors volt, de elég nehéz helyzetben voltak, hiszen nagyon alul lett tervezve a tömeg kiszolgálása. Jövőre remélem több büfé és jóval több büfés vár reánk.
Az idei fesztivál újítása a kártyás fizetési rendszer bevezetése volt. Nagyon jól működött, mert hihetetlenül felgyorsította a pénzügyi tranzakciókat. Persze járulékos nehézségei is voltak, de határozott piros pontot kapott tőlünk.
Szóval, aki jól akarta érezni magát, az tudta is, hiszen csodálatos emberek közt lehettünk, fantasztikus szórakozási lehetőségekkel! (Azért reméljük a jövő évi EFOTT–ot nem mérnökök tervezik meg :) ) A fesztivál zenei híreit lásd korábbi cikkeinknél!
Norbi
2012. 07. 16. 18:28
További EFOTT cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Hírek
Szülinapi ajándék Kóbor Jánosnak
Az élet a legnagyszerűbb forgatókönyvíró. Nincs is annál csodálatosabb, amikor a véletlen tesz emlék..
Magyar öröm, dán győzelem
Márciusban A Dal című tévéshow döntője után azt jósoltam, hogy ByeAlex Malmőben vagy leszerepel, vag..
Get Lucky – a nyár slágere
Úgy tűnik, egy 1993 óta működő duó adja a nyár vezető slágerét Európában. Furcsa ez, hiszen ritkán f..
Interjúk
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Wisdom: Európában és újra itthon!
A budapesti Wisdom zenekarral nem kisebb dolog történt, mint hogy áttörve a határokat, eljutottak a ..
A jövőbe mutató stílus
Szlovákiai magyar zenekar, a Nádasdi Péter énekes, Szabó Nándor gitáros, Kobák Olivér gitáros, Orave..
Lemezajánlók
Musical: Miss Saigon (Sony Music)
Remek időzítés: A nyomorultak musical mozisikeréhez igazítva jelent meg a szerzőpáros másik sikerdar..
Jimi Hendrix: People, Hell and Angels (Sony Music)
Vajon akad még egy gitárvirtuóz, akinek halála után több stúdióalbuma látott napvilágot, mint ahány ..
Michael Bublé: To Be Loved (Reprise Records/Warner)
A bőség zavara: vajon mi a legnagyobb erénye az új Michael Bublé lemeznek? A sztárvendégek, mint Ree..
est.hu buliajánlók
Irie Maffia Sound System »
Kik: Irie Maffia Sound System
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 05. 23. 16:00
A nagy ivászat estje »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 05. 23. 17:00
Decentralizált Pálmafák klubest »
Kik: Mr. Hi
Hol: Budapest, Fogasház és Kert »
Mikor: 2013. 05. 23. 18:00
100% Party »
Kik: DJ Szecsei, Paulerio Massimo
Hol: Budapest, Morrison's Liget »
Mikor: 2013. 05. 23. 19:00
A nagy ivászat estje »
Kik: BanDJ, DJ Markovich
Hol: Budapest, Morrison's Opera »
Mikor: 2013. 05. 23. 19:00
Guliver Együttes »
Kik: Guliver Együttes
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 23. 14:30
Bitangok »
Kik: Bitangok
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 23. 16:00
Omlett »
Kik: Omlett
Hol: Szeged, Széchenyi tér »
Mikor: 2013. 05. 23. 17:00
The Bluesberry Band »
Kik: The Bluesberry Band
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 23. 18:00
Kult korner »
Kik: Vihula Mihajlo és Bernáth Ferenc
Hol: Szeged, Grand Café (Mozi és Kávézó) »
Mikor: 2013. 05. 23. 18:00


Jazz
Mind1ik



