Még ha meg is csapja őket az Amerika szele, igyekeznek a saját lábukon megállni, és a körülményekhez képest önmaguk lenni.
Ha apró lagzilajcsik potyognak az égből, szívből játszanak, akkor is, igen, dalokat. Ez sem utolsó, mint ahogy az sem:
Nem számít a pénz.
Lávában, állóvízben, gömbvillám peremén játszani, játszani ’szarér-hugyér’, bármikor. Nevetve.
„Mert szeretjük csinálni.” – hangzik az elcsépelt igazmondat, amiből kiindulván a romantika és a jószándék feltételezésén kívül zöldfülüségre asszociálhat a kedves kívülálló, ám ez esetben elhivatottságról van szó, de kell a szerencse is.

Ők is voltak amatőrök.

A magyar popzene történelem könyvét lapozgatván kiderül:
Az Újkor hajnalán egy kis nóném csapat, valami
Kispál és a Borz vonattal zötyög hegyen-völgyön át; amikor a normálisabbak a kert közepén álló hóember orrát illesztik éppen, ők hangszereiket cigülik saját kézben ócskábbnál ócskább vidéki lebujokba, s koncerteznek szanaszéjjel átlag 20-30 delikvens előtt. A zenekar ekkori gázsija: 500 Ft/fő.

Legújabb kor.
Váratlanul kilép a magyar ködből 3 sármos jazzbitang, megjelenésükkor néhányan köpni-nyelni, mások szóhoz jutni nem tudnak. E tánczenekar már a többedik cédéjét nyújtja át névvel ellátott címke nélkül különféle klubboknak, stúdióknak, médiaképviseleteknek, amikor is ez biza várhatóan egyre kellemetlenebbé válik; - s a kocsijukban ülve természetesen -, úgy döntenek, ők lesznek az Egon.Rulez! Egy ideig így fut a zenekar, de nem akarnak lefogyni, az ötlet is fényét veszti, váltanak hát. Ettől kezdve a netes keretektől nem szabadulván mint Mari, maradnak a kaptafánál, hogy aztán minden magyar polgár és házikedvenc a már Emil.Rulez! Zazie az ágyban c. komolyművét hallgathassa.
Na de ne rohanjunk ennyire előre illéri, mert ez a csupán egy éves(!) történet érdemel még néhány szót.
Álltak a színpadon a csodajazzbogarak, megszólaltattak valami megérinthetetlen játékvilágot, amiben a játszótársak ámultak azon, hogy a térfél másik részén játszók őket ámulják.
Ez az egész zenekarosdi náluk is hobbiökörködésként indult, afféle kacagtató önszórakoztatásként. Ám ez a Zazie világ egyre inkább rulezzé nőtte ki magát, ami következésképp mérsékletes osszuk meg ezt másokkal is kényszerré fejlődött, s megfogantatott a híres, ösmerős érzés: mi ezt szeretnénk életünk végéig, ásó, kapa, nagyharang csinálni.
Idővel – szerencsére – úgy tűnik (bizonyos nehézségek árán ugyan) eme elképzelés megvalósulni látszik.

Na jó, a feljebb és a sokkal fejlebb említett két példa sikersztori mindenek felett, hisz’ a Kispál és a Borz azóta hazánk legkeresettebb, az Emil.Rulez! pediglen a legifjabb, s legsebesebb jazztitánok alapköve, dehát mi mással is peldálózzon az okos klaviaturát pötyögő, ha az ún. győztesekkel ne?

Az érvényesülés nyitja csupa lemondásokban rejlik, no és a tűrőképességben.
Rendszerint átesik a kedves amatőr gárda a Kiadóhajsza, a Kiadóhajsza II., továbbá a Kiadóhajsza III. és IV. természetfeletti pszichothriller-naturálfilm izgalmas epizódjainak nemes forgatásán, hősfőszereplőként megizzítva a pannontenger nagymúltbeli partjait, s a közhiedelemmel nem ellentétben jókorát ugrik majmokkal a vízbe, ahol követi egy-egy klipőrület, buli helyett stúdiózzunk fíling, tévészereplések, más egyéb.

Hé, hát akkor mi kell ahhoz, hogy a hymen legalább berepedjék?

Ha a haverokon kívül nyüszítésünk néhány alkesz bárpultnál könyöklő mellett más példánynak is bejön, szóval ha max. harmincan velünk nyüszítenek, az már fél siker.
A kozmikus orgazmushoz azonban NEM elég a közönség szimpátiája. Ha nem vagyunk abban a bizonyos „jó helyen, jó időben”, s a homokóravárépítés csínja-bínja is a mienk, akkor a menedzsment megtestesítője, a menedzser a kulcsmotívum. Ő egyszerűen nélkülözhetetlen figurája ennek a szakmának(?), képbe lépésével eltűnik a 'szarér-hugyér' elv, s feltehetőleg megleli azt a közös nyelvet, melynek segítségével az adott zenekar (a túljátszást kerülvén) az általa leginkább megfelelő helyen bazseválhat, vélhetően normális hangtechnika, és kívánságteljesítő lista mellett. Azonban ez sem elég, mert kell a kurázsi, a karizma, mely nélkül szuperszónikus menedzsergép s hőlégballon nagyságú szív ide vagy oda, az egész szart se ér.

kárpátidia

2002. 08. 29.