Hírek
Listamustra 2012/31
Az Egyesült Királyságban nemcsak a dallista első helyére megérkező újdonságból, a második helyen debütálóból is több mint százezret értékesítettek. A három hétig vezető Florence + the Machine angol zenekar Spectrum című szerzeményének Spectrum (Say My Name) című remixváltozata a bronzérmes pozícióba hátrált.
Az élre Wiley iratkozott fel a Ms D énekesnővel készült Heatwave című zeneszámmal – július 29. és augusztus 4. között 114 121 példány fogyott belőle. Az 1979-es születésű kelet-londoni rappernek ez az első szóló listavezetője a szigetországban. A Wearing My Rolex című felvétellel 2008-ban elért második hely volt a korábbi csúcspozíciója, de mégsem először jár a lista élén. A soktagú Roll Deep londoni grime-csapat tagjaként 2010 májusában a Good Times című dallal három, az év augusztusában a Green Light cíművel egy hétig uralta a mezőnyt. A második helyen Calvin Harris skót zenész-producer és Example londoni énekes We’ll Be Coming Back című szerzeménye nyitott.
Listavezető dalok
Amerikai Egyesült Államok – Carly Rae Jepsen: Call Me Maybe
Egyesült Királyság – Wiley featuring Ms D: Heatwave
Németország – Lykke Li: I Follow Rivers
Magyarország – Ákos: Előkelő idegen
Carly Rae Jepsen egyelőre legyőzhetetlen
Az amerikai Billboard magazin Hot 100 listáját nyolcadik hete Carly Rae Jepsen kanadai énekesnő vezeti a Call Me Maybe című slágerrel. Ezzel beérte Gotye-t és Kimbrát, akik a Somebody That I Used to Know című felvétellel uralták nyolc hétig a mezőnyt. Ennél hosszabb ideig idén senki sem tanyázott a csúcson. Tíz helyet javítva a 13. pozícióban szerepel Adam Young egyszemélyes, Owl City nevű formációjának újdonsága, a Good Time, amelyben Carly Rae Jepsen közreműködőként hallható. Eggyel előtte található, öt pozíciót előrelépve, az angol Cher Lloyd a Want U Back című zeneszámmal, amely odahaza a 25. helyig jutott. A brit The X Factor 2010-es, hetedik sorozatának negyedik helyén végző, 1993-as születésű énekesnőnek az Egyesült Királyságban az első, Swagger Jagger című dala az eddigi legnagyobb sikere, amellyel tavaly augusztusban egy hétig vezetett. Németországban negyedik hete Lykke Li svéd énekesnő uralja a mezőnyt az I Follow Rivers című szerzeménnyel. Az ezüstérmes pozícióba Asaf Avidan izraeli folkénekes One Day / Reckoning Song című felvételének Wankelmut Remixe, a bronzérmesbe Gusttavo Lima brazil énekes zeneszáma, a Balada (Tchê tcherere tchê tchê) jött fel. A magyar Single listát 16. hete Ákos kiadványa, az Előkelő idegen vezeti. A hazai rádióállomások hatodik hete a Maroon 5 Los Angeles-i pop-rock együttes Wiz Khalifa észak-dakotai rapperrel készült Payphone című slágerét sugározzák a legtöbbet.
Listavezető nagylemezek
Amerikai Egyesült Államok – Zac Brown Band: Uncaged
Egyesült Királyság – Conor Maynard: Contrast
Németország – Cro: Raop
Magyarország – Linkin Park: Living Things
Négy új belépő a brit tízes mezőnyben
Visszatért az amerikai albumeladási lista élére a két hete az első helyen kezdő, a múlt héten a másodikon szereplő Zac Brown Band georgiai countryzenekar stúdiólemeze, az Uncaged. Ehhez elég volt 48 ezer példány, ennyit adtak el belőle július 23. és július 29. között. A TOP 10-ben két újdonságra lelünk. A bronzérmes pozícióba a The Gaslight Anthem negyedik stúdióalbuma, a Handwritten érkezett meg. A New Jersey-i rockegyüttesnek ez az eddigi legjobb helyezése, az előző nagylemezével, a 2010-es American Slang cíművel a 16. helyig jutott. A negyedik helyen a Passion Pit massachusettsi elektropop zenekar második, Gossamer című stúdióalbuma debütált. Az Egyesült Királyság élmezőnyében négy új belépő található. A csúcsra Conor Maynard huszadik életévében járó brightoni énekes első nagylemeze, a Contrast iratkozott fel, amelyről már ismertük a brit dallistán áprilisban a második helyig jutott Can’t Say No és a múlt héten a negyediken nyitó Vegas Girl című szerzeményeket. Az ötödik helyen Delilah párizsi születésű angol énekesnő első stúdióalbuma, a From the Roots Up, a hatodikon Mike Oldfield angol zenész gyűjteménye, a Two Sides: The Very Best of, a nyolcadikon Rick Ross floridai rapper ötödik stúdiólemeze, a God Forgives, I Don’t kezdett. Németországban harmadik hete Cro hazai rapper Raop című albuma a legkelendőbb. A német tízes mezőnyben két amerikai együttes újdonsága szerepel: a The Gaslight Anthem nagylemeze a második, a Slipknot iowai metálzenekar Antennas to Hell című válogatásalbuma a tizedik pozícióban startol. Magyarországon visszatért az élre a kaliforniai Linkin Park ötödik stúdiólemeze, a Living Things, amely egy hét megszakítással negyedik hete uralja a mezőnyt. A múlt héten az Irány az élet! című első stúdióalbumával a csúcsra megérkező Kocsis Tibor a nyolcadik helyre hátrált. A negyvenes mezőny egyetlen új belépője Jennifer Lopez 39. pozícióban debütáló Dance Again… the Hits című gyűjteménye.
2012. 08. 09. 7:40
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Listamustra 2013/23
Már egy hét alatt is sok minden változhat zenei berkekben. Egy hete még csak sejtettük, most százszá..
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Jahfar, Dermot »
Kik: Jahfar, Dermot
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
A nagy ivászat estje »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Decentralizált Pálmafák - Wath's My Age Again Klub »
Kik: Wats My Age Again, Panamerica DJ-set, Pálmafák DJ-set
Hol: Budapest, Fogasház és Kert »
Mikor: 2013. 06. 20. 18:00
100% Party »
Kik: DJ Szecsei, Paulerio Massimo
Hol: Budapest, Morrison's Liget »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
A nagy ivászat estje »
Kik: BanDJ, DJ Markovich
Hol: Budapest, Morrison's Opera »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
Run Over Dogs »
Kik: Run Over Dogs
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Monyo Project »
Kik: Monyo Project
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Anez »
Kik: Anez
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
ZPZ »
Kik: ZPZ
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Muri Enikő »
Kik: Muri Enikő
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:35


Jazz
Mind1ik


