Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Take That: Progressed /2CD/ (Universal)

Take That - Take That: Progressed /2CD/ (Universal)

A manchesteri fiúcsapat élete első EP-jével egy sor ország hivatalos slágerlistáját meghódította. A 2010-es Progress című stúdióalbummal összecsomagolt nyolcdalos hordozó felveszi a versenyt a banda szülőhazájában nyolcszoros platinalemez státust elért tavalyi nagylemezzel.

Love Love

Biztos voltam benne, hogy a Take That-es nagy egymásra találás csak egy lemezre, illetve turnéra szólt, s ezt erősítették a későbbi, Robbie Williams-szólóterveket pedzegető pletykák is. A hír pedig, hogy a koncertsorozat félidejénél egy EP-vel (a nagylemez és a kislemez közé sorolt hanghordozó) rukkolnak elő Gary Barlow-ék, inkább a telt házas koncerteket meglovagoló reklámfogásnak tűnt, mintsem komoly anyagnak – melyet valószínűleg a Progress című nagylemezhez írt, de túl könnyűnek találtatott dalokkal töltenek meg. Ráadásul a Progressed nem önállóan, hanem a manchesteri ötös sikeralbuma mellé pakolva került kiadásra.

A végeredmény azonban rácáfolt a fenti feltételezésekre, sőt, a dalok legalább olyan ütősek, mint a Progress album tételei. A nyolc vadonatúj dalból hét első hallásra működik, a hangszerelés kellően színes és a dallamok, illetve refrének is abszolút a helyükön vannak, illik a cucc a negyedik X-felé közeledő „bojgruphoz” – egyedül a Gary Barlow jegyezte Don’t Say Goodbye lóg ki a sorból.

A folkos-Mike Oldfield-es hangzású nyitódal, a When We Were Young igazi telitalálat, amit az is bizonyít, hogy a 2011-es Három muskétás című film készítői is lecsaptak rá! Ráadásul nem ez az egyetlen tétel a lemezről, amire Hollywood igényt tart, hiszen a dinamikus, Pet Shop Boys-t idéző (a brit szintopop-duó volt a Progress turné előzenekara), no meg a 2010-es Kidz-re hajazó Love Love az X-men: Az elsők című képregényen alapuló mozit erősíti. A két filmbetétdal között helyet kapó Man, valamint a tracklista negyedik helyén szereplő The Day The Work Is Done követi leginkább a Progress című album hagyományait, a Beautiful pedig egyenesen a Las Vegas-i The Killers hangulatát, zenei világát hozza, ahogy a nyolcvanas évek robothang-torzítós megoldásával, illetve Michael Jackson Beat It ütemével operáló Aliens, valamint a lemezt záró, visszafogott Wonderful World is.

A sorból egyetlen tétel, a Gary Barlow jegyezte a Don’t Say Goodbye lóg ki, mely érdekes módon – az elektro-kvartyogás kivételével – Robbie Williams diszkográfiájának egy-egy tételét juttathatja az ember eszébe.

A Take That első EP-je mellett a csomagban megtaláljuk az együttes 2010-es, több országban is listavezető Progress című nagylemezének Internet-kulccsal ellátott változatát. Utóbbi segítségével feliratkozhatunk a Take That levelezőlistára, illetve megnézhetjük a Take That dokumentumfilm két és félperces előzetesét – sovány extra…
(Az album egyébként meglepően jó. A The Flood ütős nyitódal, a tempós és dallamos, egyúttal a csapat egyes tagjainak énekhangbéli hiányosságát leleplező SOS, az elektro-alapra épített Wait, a klippel is megtámogatott Kidz, egy jótékonysági esemény kapcsán fergeteges paródia videóval megfejelt Happy Now, no meg a new waves-es Pretty Things mind működnek. Az Underground Machine ugyan felejthető, a What Do You Want From Me? és az Affirmation szerencsére meggyőzőbbek, míg az Eight Letters, valamint az azt néhány másodperces szünet után követő, a borítón nem szereplő Flowerbed egy kiöregedő fiúcsapat imázsához illő darabok.)

A Take That EP-jén erősen érezhető a The Killers zenei világa, ami bizonyára nem véletlen, hiszen az amerikai bandával is ugyanaz a Stuart Price dolgozott, aki az utóbbi időben a manchesteri ötös korongjainál is bábáskodott. Kellemes meglepetés a nyolc új dalt tartalmazó lemez, melyhez mellékelték a Progress albumot és a borítóban megtalálható az összes dal (kivéve a rejtett Flowerbed) szövege is. E bizony, ha nem is csillagos, de ötös.

Tracklista:
1. CD
1. The Flood
2. SOS
3. Wait
4. Kidz
5. Pretty Things
6. Happy Now
7. Underground Machine
8. What Do You Want From Me?
9. Affirmation
10. Eight Letters
11. Flowerbed (rejtett tétel)

2. CD
1. When We Were Young
2. Man
3. Love Love
4. The Day The Work Is Done
5. Beautiful
6. Don’t Say Goodbye
7. Aliens
8. Wonderful World

Balajti Péter

2011. 09. 01. 22:29

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Balajti Péter 2011. 09. 01. 0:00
Neked mi a véleményed a lemezről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Take That: Progressed /2CD/ (Universal) cikk képei
Take That - Take That: Progressed /2CD/ (Universal)